A német kancellár az összes bírálójánál tovább marad majd hivatalában, mondta az Európai Bizottság elnöke.
A legnagyobb német bulvárlap vasárnapi kiadásában a jövő heti EU-csúcs előtt értékelték a kulcsszereplőket. Orbánnal nem bántak kesztyűs kézzel.
Párizs ezzel szembekerült a német állásponttal. Fico szerint a németek pedig kiakadtak azon, hogy a V4-csoport hétfőn határzárról tárgyalhat Bulgáriával és Macedóniával.
A moszkvai álláspont szerint Merkel és Erdogan hazudnak, az ő bombázásaiknak nincsenek civil áldozatai, és egyébként is hátrább az agarakkal/más szemében a szálkát.
A török miniszterelnökkel együtt követelték, hogy az orosz légierő hagyja abba civilek bombázását.
A menekültpolitika miatt. Közben elfogadták az új menekültügyi reformcsomagot.
Nemcsak a bajorok, hanem a saját párttársai is azt követelik a kancellártól, hogy küldje vissza a menekülteket oda, ahol először regisztrálták őket.
Egyszerűen nem tudják befogni a pofájukat.
Német politikusok panaszkodtak a cégnél, hogy túlzottan elszaporodtak a rasszista hozzászólások.
60 százalék gondolja úgy, hogy Németország nem tud megküzdeni a menekültválsággal.
A Nézőpont ezer embert kérdezett meg, harmaduk nem tudta, hogy ki az Jean-Claude Juncker.
A kölni szilveszter után Angela Merkel is sokkal keményebb hangon beszél migránsügyben. A menekültpolitika belbiztonsági kérdés lett, de egyáltalán nem biztos, hogy ez elég lesz a bizalom helyreállítására.
"Amikor megtudtam, hogy fél a kutyáktól, természetesen elnézést kértem" - állítja most a kilenc évvel ezelőtti incidensről.
Miközben igazságügy-minisztere szervezett támadásokról beszélt.