Többek közt Donald Trumpot, Hassan Rouhanit és Abu Bakr al-Baghdadit előzte meg.
Fagyos a viszony a német kancellár és a magyar miniszterelnök között. Állítólag Madridban kifejezetten rossz hangulatú találkozójuk volt, Máltán aztán már nem is ültek le egymással.
A nyugat-európai országok és Törökország különmegállapodását kétkedés övezi Brüsszelben.
Az énekes szerint "kereszténységgel kifejezetten ellenséges világból érkező embertömeg beözönlése rendkívüli veszélyeket rejt."
A görög kormány megfogadta, hogy fellép az adóelkerülők ellen, hát a németek most besegítenek ebbe.
A két ország belügyminisztere az európai migrációs válságot próbálná ezzel kezelni.
Kiszivárgott a hannoveri terroristák állítólagos terve: összesen öt bombával gyilkoltak volna a német városban, a német-holland meccs közben is, illetve pályaudvarokon.
A keddi német-holland meccs lefújása azt mutatja, hogy a németek minden fenyegetést komolyan vesznek. A titkoszszolgálatok szerint a radikálisok egyre aktívabbak az országban.
A német szövetség nem akarta lefújni a meccset, mert meg akarják mutatni, a terror nem félemlítheti meg őket.
Igaz, hogy a belügyminiszter nem egyeztette le vele a döntést, de utólag nem tartja rossz ötletnek, hogy visszaküldik a szír menekülteket oda, ahol először regisztrálták őket.
A német kormány megint azzal fenyeget, hogy visszaküldik a szír menekülteket oda, ahol először regisztrálták őket. Amíg nincs valamilyen működőképes európai megoldás, inkább a saját gondjaikkal foglalkoznak.
És a dublini rendszer amúgy is halott.
A cég észak-, közép- és kelet-európai ügyekért felelős vezetőjét felelősségre is vonhatják.
A Németországba érkező menekültek számára a gyors családegyesítés nem lehet most reális elvárás.
A lap simán illiberális magyar miniszterelnökként említi Orbánt, aki a hosszú, Németországról és a menekültügyről szóló cikk szerint veszélyt jelent a német kancellár pozíciójára.