Politika

Robert Fico nem akar beszállni a magyar kampányba, Magyar megüzente neki, miről tárgyalnak először, ha miniszterelnök lesz

A szlovák miniszterelnök szerint a Beneš-dekrétumok eltörölhetetlenek.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

„A sajtóban megjelent véleményem nem minden esetben tükrözi a saját véleményemet” – írta a férfi, aki volt tiszás aktivistaként támadja Magyar Mártont az Indexen

Molnár Zsolt korábban a KDNP, a Fidesz és a DK körül is megfordult, és egy furcsa választ küldött a 444-nek, mikor a véleménycikkről kérdeztük.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Visegrád és Nagymaros is NAGYON megköszönte Vitályos Eszternek a szonáros vizsgálatot

Visegrád kicsi gyorsabb volt, Nagymaros viszont valamivel hosszabban köszönte meg a megköszönni valót.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Befejezte munkáját Domokos László, mint a főváros átvilágítási szakértője, csak nem tudni, mire jutott

Van ez így, na.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Tökéletesen mutatja a Fidesz listája, mennyire összefonódott az állam és a párt

Az önkormányzati választásra megpróbált civileket behúzni a Fidesz, az országgyűlésin viszont csupa politikussal, vagy a politikához közeli szereplővel indul. Nem biztos, hogy mindenhol jól választottak, Fülöp Attila államtitkár jelöltsége ugyanis folyamatos Szőlő utcázáshoz vezethet.

Windisch Judit
POLITIKA