Politika

Karácsony Gergely személyesen vitt levelet a Karmelitába Budapest anyagi helyzetéről

A levélben Karácsony azt kéri a kormánytól, hogy fizessék ki a megvásárolt trolibuszok árának 8,8 milliárdos összegét, és a 12 milliárd forintos közlekedési normatívát, amit törvény szab meg.

Fődi Kitti
POLITIKA

Pintér Sándor a Szőlő utcáról: Azt majd én eldöntöm, hogy lemondok-e

Pintér Sándor azt ígérte, a lehető legkeményebben kivizsgálják, hogy a Szőlő utca ügyében történt-e rendőri mulasztás évekkel ezelőtt.

Windisch Judit
POLITIKA

Bóka János: Az uniós politikai boszorkányüldözés szintet lépett az elmúlt fél évben

Az európai uniós ügyekért felelős miniszter éves parlamenti meghallgatásán hosszasan ostorozta az EU vezetését, és azt ígérte, hogy a magyar kormány minden rendelkezésére álló politikai eszközt igénybe vesz, hogy megszerezze a befagyasztott uniós forrásokat.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Megvannak a tiszás előválasztás továbbjutói: már most több a biztos női jelölt, mint a Fidesznek bármikor

Nyolc olyan körzet van, ahol két női induló maradt. Sok a vállalkozó a második fordulóban, a pedagógusok és orvosok közül is a legtöbben bent tudtak maradni. A párt két fontos munkatársa, az első erdélyi Tisza Sziget alapítója és egy polgármester viszont kiesett.

Bódog Bálint, Keller-Alánt Ákos
POLITIKA

Ruszin-Szendi és Tarr Zoltán is csak másodikak lettek a tiszás jelöltállítás első fordulójában

A többi ismertebb tiszás azonban jellemzően első helyezettként jutott tovább a második fordulóba.

Bódog Bálint
POLITIKA

Novák Katalin rekordösszeget adományozott egy állami gondozott gyerekeket segítő alapítványnak

A kegyelmi ügybe belebukó volt köztársasági elnöki 50 millió forintot adományozott az ÁGOTA Alapítványnak.

Benics Márk
POLITIKA

Megvannak a Tisza előválasztáson továbbjutó jelölt-jelöltjei

A második körös szavazás kedden délben indul, ezúttal viszont már bárki szavazhat.

Székely Sarolta
POLITIKA

Vizsgálatot kért Orbán a rendőrség késlekedéséről a Szőlő utca ügyében, és azt is elmagyarázta, miért mutat túl önmagán a magyar foci ügye

Erős pillanatok a parlamentben: amikor Kálmán Olga megkérdezte, vajon Balog Zoltán és Novák Katalin falazott-e a Szőlő utca igazgatójának, Orbán azt mondta, nem rossz a keresési irány, ezzel is kell foglalkozni. Plusz petesejt-donáció, újdörögdi kézigránát-baleset, kreténkedés és gusztustalanságok.

Rovó Attila
POLITIKA

Levele alapján Varga Zs. András kétségbe vonja, hogy a tiszás appot letöltő bíró pártatlan lenne választási ügyekben

A nyilvánosságra került tiszás adatbázisban több bíró neve is szerepelhet.

Windisch Judit
POLITIKA

A Magyar Nemzetben hivatkozási alap a Semjént és Rogánt megvádoló Káncz Csaba

A volt hévízi polgármesterről szóló szeptemberi posztját szedték elő az egyik tiszás jelölt miatt.

Windisch Judit
POLITIKA

Azzal támadja a Fidesz az egyik tiszás jelöltet, hogy KDNP-s volt

Benke József ma már úgy gondolja, a jelenlegi rendszer nem az embereket szolgálja.

Windisch Judit
POLITIKA

Januárban nevezi meg a Fidesz a képviselő-jelölteket

Akkor lesz a tisztújító kongresszus.

Windisch Judit
POLITIKA

Szórakozóhelyek az új drogrendeletről: leszedjük a vécék ajtaját, vagy megkérjük a vendégeket, hogy ne csinálják

Három hónapra is bezárathatják a helyet, ahol kábítószerrel kereskedtek. A kormány drogfészkekről beszél, ám a budapesti szórakozóhelyek kiszűrhetetlennek tartják a drogosokat, miközben az új rendelet rájuk rakja a felelősséget.

Bódog Bálint
POLITIKA

„Savanyú a szőlő” – kommentálta a Külügy a kirúgott Tisza-listás férfi ügyét

Ercsi Dániel arról is beszélt, olyan feladatokat is el kellett végeznie az államtitkárságon, amik inkább pártpolitikai jellegűek.

plankog
POLITIKA

Karácsony Gergely kolbászt töltött és pálinkázott

Nagy pofon ez a matcházóknak és a zabtejeseknek!

Szily László
POLITIKA