Gy. Németh Erzsébetet perelte be még a kegyelmi botránnyal összefüggésben.
Hadházy szerint minden hatalomra lehet nyomást gyakorolni, csak kérdés, mennyien vesznek részt benne.
A tavalyi jogállamisági jelentésben is súlyos megállapítások voltak, azóta viszont sokat romlott a helyzet.
30 másodperc hírnév.
De nem azért, hanem mert hivatalos feladatainak száma jelentősen megnövekedett - közölte Szécsényi Bálint.
A bírság mellett a házelnök ki is tiltotta a Momentumot a Parlamentből. Az akcióban szintén részt vevő Hadházy Ákos 12 millió forintos büntetést kapott, valamint eltiltották 10 üléstől.
Szerinte a Fidesz már ássa a saját sírját, de áshatnák gyorsabban is.
Mindenesetre megint megtudhattuk, hogy mi mindenben lett igaza Orbán Viktornak - szokás szerint.
Érdekes módon nem minden külföldről támogatott szervezetre vonatkozik az ukáz.
Egyébként kommunista, náci besúgó házmesterhez hasonlította volt barátját.
A kormánynak azért nem kell elhatárolódnia Matolcsy Györgytől, mert a jegybank alapból el van határolódva a kormánytól.
Peter Drenth szerint ez a törvény sérti az LMBTIQ+-személyek jogát a magán- és családi élethez.
Ulf Kristersson szerint Magyarország jelenleg kevés jó lépést tesz, és egyre távolabb sodródik a szabad Európától.
Egy nagy logisztikai központ épül Ecser környékén, amit majd a Magyar Posta vesz meg.
Hosszan érvelt amellett, miért nem tüntetnek a Pride betiltása miatt.