Politika

Újabb csavar jöhet Mini-Dubaj-ügyben: ha Karácsonyék élnek az elővásárlási jogukkal, az állam élhet a visszavásárlási jogával

A rákosrendezői beruházás ellentmondásait Horváth Lóránt ügyvéddel beszéltük át, aki levezette, miért van elővásárlási joga a fővárosnak, és a végén miért nem ér majd semmit a politikai hasznon túl. Gulyás Gergely szerinte abszolút tévesen érvelt, mikor a nemzetközi szerződés erejére hivatkozott.

Windisch Judit
POLITIKA

A kormányról csak jót, a halottakról semmit

A kormány PR-osai úgy gondolták, hogy érdemes megemlékezni a covidról. Orbán Viktor mindenütt megoldott minden problémát. Mégis fájóan hiányos a videó.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Vitézy jelezte, hogy Szentkirályi olyannal akart beleszállni Karácsonyba, amiért Lázár, illetve az állam a felelős

„Lázár János bőrkabátban ment ki fontoskodni a területre 2024 elején, és megígérte: állami pénzből kitakarítják Rákosrendezőt.”

Herczeg Márk
POLITIKA

Havi félmilliót kap a volt ÁSZ-elnök Szarvas önkormányzatától, nem tudni, hogy miért

„Együttműködésünk hasznai csak hosszabb távon ismerhetők meg és mutathatók ki.”

Botos Tamás
POLITIKA

Nem tudtak megegyezni az uniós nagykövetek az Oroszország elleni szankciók meghosszabbításáról

A megegyezés biztosan csúszik a jövő hétfői külügyminiszteri tanácsülésig.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Orbán szerint még hiányzik a magyar alkotmányból, hogy „két nem van, az ember vagy férfi vagy nő”

Ezt Trumptól irigyelte el, de beszélt arról is a rádióban, hogy az ország „jól vizsgázott” a csütörtöki bombariadók alatt, mert hamar úrrá lettünk a fenyegetésen és a káoszon”. És ami a legfontosabb, hogy „többségben vagyunk, de még mindig lázadnunk kell”.

Mészáros Juli
POLITIKA

A Szuverenitásvédelmi Hivatal kihirdette, hogy az Átlátszóhoz hasonló szervezetek ideje lejárt, Szijjártó újabb Stop Soros-törvényekre utalt

A miniszterelnök nagy terve erre az évre, hogy felszámolják a „külföldi hálózatokat”.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Szijjártó konzultál az amerikaiakkal, mielőtt eldöntené, hogy megvétózza-e az oroszok elleni szankciókat

A magyar kormány ellenzi a szankciókat, de Trump szintén szankciókkal állítaná le Putyint.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A kormány délután dönt a terrorfenyegetés szintjének esetleges emeléséről

Jó sok téma felgyűlt a szünetben, bár a legjobb hírt a miniszterelnök már tegnap ellőtte. A ma reggeli bombariadók azonban mindent boríthatnak.

Momentum: Megszegte esküjét az eskütételekért felelős miniszteri biztos

Miniszteri biztos nem lehet önkormányzati képviselő, Balogh-Madár Emese mégis az.

Botos Tamás
POLITIKA

Mit keresett Várhelyi Olivér EU-biztos a magyar kormányülésen, kérdezi a Politico

A lapnál arra kíváncsiak, hogy vajon Várhelyi az EU-s álláspontot képviselte-e, és bent ült-e a teremben, amikor az oroszok elleni szankciók esetleges vétójáról volt szó.

Horváth Bence
POLITIKA

„Az ÁSZ elnöke nem járt el jogszerűen, kötelessége lenne megindítani az eljárást, aminek következtében Biró Ferencet meg lehetne fosztani a kinevezéstől”

Miután az Integritás Hatóság elnöke gyanúsítottá vált, nem teljesülnek a kinevezés feltételei, mondta a 444-nek adott interjúban Frank Evelyn ügyvéd, a Karsai Dániel Ügyvédi Iroda vezetője. Az ÁSZ-elnök léphetne az ügyben, de miután Biró panasszal élt a gyanúsítás ellen, nem tartják időszerűnek a kérdést.

Windisch Judit
POLITIKA

Rendkívüli uniós csúcson beszélnék le Orbánt az orosz szankciók megvétózásáról

Abban bíznak, hogy most is csak üres fenyegetőzésről van szó.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Tapsolással vádolja a Tisza Pártot a Fidesz

A gondot az okozta, hogy Magyar Péteréknek tetszett Donald Tusk beszéde az Európai Parlamentben.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Vitézy Dávid: A főpolgármester javaslatát az elővásárlási jog gyakorlásáról támogatni fogjuk

Vitézy szerint nem engedhetjük, hogy létrejöjjön a Maxi-Dubaj Budapesten.

Fődi Kitti
POLITIKA