Politika

Magyar Péter azonnali magyarázatot követel az orosz nagykövettől

„A kormányzásra készülő TISZA és minden magyar ember nevében azonnali magyarázatot követelek Oroszország hazánkba akkreditált nagykövetétől, hogy kinek a megbízásából, pontosan milyen céllal avatkoznak be a magyar belügyekbe."

Szily László
POLITIKA

„Az emberi jogokért mentünk ki demonstrálni, erre büntetőeljárás lett a vége”

Több ember ellen is vádat emelt az ügyészség, amiért az április 22-ei Hadházy Ákos féle tüntetésen ülve demonstráltak a Szabadság hídon. Egyikük a 444-nek elmesélte, mi történt pontosan ott, aztán utána az eljárásban. Azt mondta, a rendőrségi intézkedésnek nem állt ellen, mégis szabadságvesztéssel fenyegetik.

Fődi Kitti
POLITIKA

A Sándor-palota szerint méltatlan, hogy Török Gábor politikai analfabétának nevezte Sulyok Tamást, ezért nem is reagál személyesen

A köztársasági elnök nem politikus, és nem is tagja egy pártnak sem, emiatt nehezen értelmezik a politológus sorait.

Benics Márk
POLITIKA

Megszüntették a nyomozást Pokorni Zoltán hivatali visszaéléses ügyében, ki sem hallgatták a volt polgármestert

Az egyik hivatali alkalmazott munkaidőben járt takarítani a volt hegyvidéki polgármester házába, a rendőrség szerint nem történt bűncselekmény.

Benics Márk
POLITIKA

Vajon miért nem adja ki a honvédelmi tárca Ruszin-Szendi szolgálati villájának szerződéseit?

Húzzák az időt, talán azért, mert Szalay-Bobrovniczky miniszter írhatta alá a felújítást.

Szily László
POLITIKA

Megfogadtuk Orbán Viktor javaslatát, és megkérdeztük az apját, hogy milyen gazdasági tevékenység zajlik Hatvanpusztán

Fél napon keresztül próbáltuk megtalálni Orbán Győzőt, mire váratlanul megállt mellettünk a pirosnál.

Haszán Zoltán, Kiss Bence, Németh Dániel, Windisch Judit
POLITIKA

Magyar Péter szerint „Vlagyimir Putyin elkezdett beavatkozni a magyar választásokba”

Az orosz hírszerzés közleményt adott ki róla, a Tisza Párt elnöke le is csapta a magas labdát.

Urfi Péter
POLITIKA

Az orosz titkosszolgálat elkezdett nyíltan Magyar Péter ellen kampányolni

Az orosz Külső Hírszerző Szolgálat közleményben leplezte le a Magyar Péter mögött álló háttérhatalmakat, megismételve a Fidesz állításait.

Urfi Péter
POLITIKA

A Magyar Nemzet arról ír, hogy elbizonytalanodott a fideszes többség Magyar Péter miatt

A többség már nem áll ki a Fidesz mellett, a pártban elitista fordulat történt, aminek zakó is lehet a vége. Ezeket nem az Amerikai Népszava, hanem a Pesti Srácok-os Huth Gergely írja a központi pártlapban.

Szily László
POLITIKA

Fapados gépen fotózták le megint Orbán Viktort és Lévai Anikót

Ez a kép mindennél jobban mutatja, mekkora bajban van a NER – kommentálta a képet az azt közzétevő Hadházy Ákos.

Benics Márk
POLITIKA

Kubatov végleg eldöntötte, hogy pártcsapatot csinál a Fradiból

Kubatov az FTC aktív sportolóit és a klub alkalmazottait avatta a Fradi Digitális Polgári Kör tagjává.

Haszán Zoltán, Szily László
POLITIKA

Orbán képtelen válaszolni a kérdésre, hogy milyen gazdasági tevékenység folyik Hatvanpusztán

10 éve megy a mellébeszélés, a miniszterelnök a Telex videójában már csak annyit tud ismételgetni, hogy kérdezzék meg az apját.

Urfi Péter
POLITIKA

Kerítésépítő Romulusz és Magyarország első svéd típusú pártja: kiolvastuk a Tisza újságjának első számát

Mivel próbálja Magyar a Tisza felé fordítani a fideszes falvakat? A nem netező vidékieket célzó füzet miért egy EU-témájú szöveggel indul és nem a párt egyik olyan eddigi slágertémájával, mint az egészségügyi horrortörténetek, a kegyelmi ügy vagy a Tiborcz István zsebébe dugdosott koronaékszerek? A Tiszta Hang a boncasztalon.

Szily László
POLITIKA

Sulyok Tamás köztársasági elnök a fiataloknak: Kiáltásotok üzenet

Sulyok Tamás reagál a Mocskos Fidesz Summer-re.

Bábel Vilmos
POLITIKA

A DK szerint ők léptették vissza a visszalépő jelöltjüket, mert alkalmatlan, a volt jelölt szerint „lelkük rajta”

Fekete-Győr András visszalépés-pápa közben már gratulált az egykor volt jelöltnek, akit „első fecskének” nevezett.

Bábel Vilmos
POLITIKA