A politológus szerint Menczer Tamás keddi akciója nem érte el azt a célt, amit a Fidesz szeretett volna. Lehet, hogy a saját táborban hat ez, de most nem azt kellene célozniuk.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter tudomása szerint az MTA 60 évesnél idősebb tagjai kicsizni szoktak.
Ezután sem fog finnyáskodni.
Követői többsége a békés megoldást támogatja.
A Vatikán szerint a magyar katolikus egyház elkötelezett a társadalom fejlődésének és jólétének előmozdítása mellett.
De ha nem, akkor rosszul választott A börtön ablakában című dallal. Sebaj, ajánlunk neki másikat.
Egy négyperces riportot adtak le, Hatvanpuszta mellett bemutatva Tiborcz szállodáit és Felcsút nevezetességeit is.
A Fidesz kommunikációs igazgatója 20 percen keresztül provokálta Magyart egy pécsi gyermekotthon előtt.
Előtte pedig reggeli misén vesz részt a Szent Péter-bazilikában.
A Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója interjút adott a közgyűlés és a költségvetés jelenlegi helyzetéről.
- Ne idegeskedj! - NEM VAGYOK IDEGES!!!
Ez az a törvény, ami Csárdi Antal ex-LMP-s képviselő szerint lehetővé teszi, hogy „a Fidesz az emberek feje felett átnyúlva építsen akkumulátorgyárakat vagy bármilyen más beruházást”.
Orbán Balázsnak sokszor fel kellett tenni azt a kérdést, miért beosztottja gépén készült a disszertáció összefoglalója, mire hajlandó volt válaszolni rá.
És ön hány éves lesz, amikor elolvashatja?
Orbán Balázs megvédte doktoriját, Rácz András reméli, hogy az ELTE beszerez egy komolyabb plágiumszűrő szoftvert.