Politika

Potápi volt munkatársát indítja a Fidesz a dombóvári időközin

Csibi Krisztina a körzetben született.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Volt polgármestert indít a DK az időközi országgyűlési választáson

Külön indulnak az ellenzéki pártok, a Tisza viszont nem vesz részt az időközin.

Windisch Judit
POLITIKA

Magyar Péter a sajtó működését kritizálta, majd közölte, saját médiaportfóliót építene

Magyar Péter szerint az újabb hangfelvételek „három időpontból vannak összevágva”, és szerinte vannak benne olyan mondatok, amik nem hangoztak el.

Mészáros Juli
POLITIKA

„Pont leszarom a médiát, a sok köcsögöt, úgy ahogy van” – újabb hangfelvételeket küldtek körbe Magyar Péterről

A felvétel szerint Magyar úgy gondolja, „a fasza kivan mindenkinek az empatákból”.

Mészáros Juli
POLITIKA

Családbarát munkahely címet kaphat Vertán György cége

A Tigra Kft. egyedül pályázott a XI. kerületben.

Windisch Judit
POLITIKA

Vitézy bejelentette mozgalmát, ami nem egy új párt lesz

Országos pártból van elég – mondta Vitézy Dávid. A 2026-os országgyűlési választáson nem indulnak, de lehet, hogy ez a szervezet áll majd mögötte, ha a következő választáson is főpolgármester-jelölt lesz. Nem zárta ki, hogy az lesz.

Windisch Judit
POLITIKA

Gyurcsány: Az oroszok, hogy a jó Isten rázza ki belőlük a szuszt, Kárpátalját támadták:(

A DK elnöke szerint ha az oroszokról van szó, a kormány érzékenysége mára a rinocérosz érzékenységével egyenlő.

Benics Márk
POLITIKA

„Rakétabecsapódások történtek Kárpátalja megyében” – írta Szijjártó külügyminiszter, elhallgatva, kik támadták a magyarlakta területet

De megtalálta a megoldást: fokozni kell a béketörekvéseket.

Benics Márk
POLITIKA

A spanyol Vox párt vezetője lett a Patrióták Európáért elnöke, Gál Kinga pedig az alelnöke

Orbán Viktor nem pályázott az elnöki tisztségre, noha az ő kezdeményezésére alakult meg a pártszövetség.

Fődi Kitti
POLITIKA

Az MSZP Harangozó Gábort indítja a dombóvári időközi választáson

Dúró Dóra már biztosan ellenfele lesz.

Fődi Kitti
POLITIKA

Két fideszes is részt vett Trump tavalyi gálavacsoráján, de miből?

Gál Kinga és Schaller-Baross Ernő azt állították, hogy nem az EU, hanem a Fidesz pénzén utaztak. A Transparency vizsgálódna.

Fődi Kitti
POLITIKA

Az ELTE tanszékvezetője Orbán Balázs doktori védéséről: Kollégák, hol a gerinc? Miért hányjuk arcon magunkat?

„Miféle jogászi szakmai ethosz ez, miféle állampolgári tartás? Miért a legsötétebb múltat mutatjuk példként a jövő értelmiségének?”

Botos Tamás
POLITIKA

Orbán Balázs: Az interjúból gyártottak egy hoaxot, majd több mint egy hónapig próbáltak vele revolverezni engem

„Az egész interjú az ukrán stratégiáról, nem pedig ’56-ról szólt, de mégis úgy tüntették fel, mintha szabadságharcosainkról mondtam volna valami negatívat.”

Botos Tamás
POLITIKA

Magyar most tényleg feljelentette volt barátnőjét, zsarolás kísérlete miatt indult nyomozás

Vogel Evelin 30 millió forinttal zsarolta őt és párttársait, állítja a Tisza Párt elnöke.

Botos Tamás
POLITIKA

Elutasította a panaszt, az Alkotmánybíróság szerint minden rendben van a szuverenitásvédelmi törvénnyel

Nem minősül hatóságnak a Szuverenitásvédelmi Hivatal, erre hivatkozva dobták vissza a Transparency International Magyarország beadványát.

Botos Tamás
POLITIKA