A cím és a kezdési időpont viszont maradt ugyanaz.
Gyurcsány akkor szlovákiai, Orbán most romániai költözésre biztatta a kritikusokat.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal kirúgott kutatója sajnálja, hogy posztjával sokakat megbántott.
Egy az egybe kérdezik a miniszterelnököt a parlamentben.
Mátraballa az egyetlen olyan település az országban, ahol a Gattyán-féle Megoldás Mozgalom jelöltje le tudta váltani az addigi polgármestert. Utánajártunk, mit tudott Mayer Péter, amit más nem, és mire számíthat most a falu. A kulcsszavak: egymilliárd kápéban és egy jelentéktelennek tűnő, de a helyieknek a beváltatlan ígéreteket szimbolizáló fahíd.
De nem sejt összeesküvést.
A Türk Tanács ülésére már derűsebben tekint.
Célba ért a miniszterelnök ünnepi beszéde.
A kormány új gazdaságpolitikai vízióit ismertette: kkv-k megsegítéséről és a munkáshitelről is beszélt.
Éppen 25 éve hazaárulózta le először a baloldalt Kövér László. A minap emiatt büntette meg 14 millióra Gyurcsány Ferencet. A NER-ben a Fidesz a baloldalt már nem a kommunista múltja miatt támadja, hanem azért, mert kiteregetik a szennyest EU- és NATO-szövetségeseink előtt. Teljesen új elem, hogy immár a Fideszt is hazaárulózza az ellenzék, sőt, van már balos Loppert Dániel is.
Közben a projektet a vietnámiak újraindították, és mint írták, várhatóan 2027. december 31-én lesz kész.
Az informális EU-csúcs előtt utazik el.
Szerinte a békéért ment a minszki biztonsági fórumra, de közben az oroszok elleni szankciókat bírálta.
Fontosabbak a témák, mint az Orbánnal kapcsolatos aggodalmak.
Orbán Viktor és Gerhard Schröder Bécsben beszélgetett a békéről. A két oroszbarát politikus egyetértett benne, hogy az európai vezetőknek tárgyalniuk kellene Putyinnal. Bár Orbán szerint már ez sem lenne elég, az egyetlen remény ugyanis Donald Trump győzelme. Schröder pedig a tudtán kívül legalább egyszer odaszúrt Orbánnak.