Az adócsalást Kiska még 2013-ban és 2014-ben, akkori választási kampánya alatt követte el.
Huszonhat év után új országgyűlési képviselője lesz a választókerületnek, ami nem könnyű terep az ellenzéknek.
Hegedűs Barbara Szilvia az önkormányzati képviselőséget cseréli az országos politikára.
Negyven országból több mint ötven delegáció érkezik az Európai Politikai Közösség jövő heti budapesti ülésére.
A leghasznosabb miniszterelnök-helyettese akkor arról írt alá szándéknyilatkozatot, hogy Magyarország és Irán együtt építene kis, 25 megawattos atomreaktorokat, amelyeket Afrikában és Ázsiában adnának el.
A Magyar Narancs írt erről a részletről, információira hivatkozva. Ungár Péter annyit reagált, már mindent elmondott, amit ezzel kapcsolatban el akart. Ami röviden az volt, hogy az ügyben megfogalmazott állítások hamisak. Rogán Antalék sem variáltak sokat a válaszon.
A volt észak-macedón miniszterelnök 2018 óta bujkál nálunk.
De mi vagyunk az egyetlenek, akik elég bátrak is!
A Balog Zoltánhoz kapcsolódó okirat-hamisítási ügyről kérdezték a püspök jóbarátját, Semjén Zsoltot. Minőségi kérdőjel-használat lett az eredmény.
A külügyminiszter már korán reggel azon van, hogy írjanak róla a lapok.
A pártelnök azt mondja, a Tisza Sziget tagjai civilek, és nem a párt nevében beszélnek. A megyei koordinátorok szintén önkéntesek, és nem részei a pártstruktúrának. Mindez a tisztújításig nem változik, de egyelőre a bíróság jogerős döntésére várnak.
Okafogyottá vált a különleges gazdasági övezeti minősítés a polgármester szerint.
Miután Kristersson miniszterelnök azt mondta, hogy Orbán Grúziában „nem az európai országok és nem is Svédország nevében beszélt, talán inkább Oroszország nevében, de nem mindannyiunk nevében”.
David Pressman szerint „az, hogy egy szövetséges állam »semlegességi« politikájáról szóló megbeszélés szükségessé vált, önmagáért beszél.”
Mostanában elég hektikus a Kormányinfó időpontja, ezúttal a kormányülés és a bezuhanó forint nagy napját választották.