A letartóztatott óbudai polgármester Facebook-oldalát „a kézírásos magánleveleiben küldött iránymutatása alapján, nyilvánosságnak szánt szövegeivel” frissítik.
Bő 40 napirendi ponttal indul a Fővárosi Közgyűlés ülése, és az október eleji helyzetből kiindulva bőven tartogat ma is izgalmakat. Ki kivel szavaz vagy nem szavaz, mennyire lesznek harciasak a tisztelt képviselő hölgyek és urak, mennyi fog-e az előzetesen beharangozott konstruktív közös munka?
Jámbor András a minisztériumokra és az állami cégekre is kiterjesztette volna Szentkirályi Alexandra ötletét, azonban a parlament igazságügyi bizottságának ülésén a fideszes többség vita nélkül lesöpörte az előterjesztést.
Ennek többek szerint erős politikai üzenete van.
A legfőbb ügyész szerint „Magyarországon egy stabil és komoly küzdelem folyik a korrupció ellen”, és az ügyészség el tudja látni azt a feladatot, amit más országokban az Európai Ügyészség vállal magára.
Az érvelése megbicsaklik.
Vitézy karácsonyozik, Magyar Péter hazugnak nevezte Ferencváros polgármesterét. A diákmozgalmak meg értetlenül állnak az ügy előtt.
Alapító tag volt.
Tavaly sem hagyta ki az eseményt.
A Csárdi-ügy kirobbanása után Ungár Péter sokáig nem reagált a fő állításra, kedden viszont a 444-nek tagadta, hogy valaha is egyeztetett volna az LMP politikai stratégiájáról Rogán Antallal. Vitézy is azt mondja, ő sem egyeztetett.
Radosław Sikorski kommentálta a tényt, hogy Orbán már a hivatalos végeredmény kihirdetése előtt gratulált a grúz kormánypártnak.
Szerinte nem tudják elfogadni, hogy nem Brüsszelből jelölik ki a grúz kormányt.
Orbán Viktor pedig próbál hárítani, de a Transparency International szerint igenis közpénzből épül a Budapest-Belgrád vasútvonal, ahová Orbán Győző cége is beszállít.
Karácsony Gergely diákszervezeteket támogató huszonöt pontos javaslatcsomagját a ferencvárosi polgármester szerint azzal az indokkal szavazták le, hogy az érintett mozgalmak neki kampányoltak.
A szélsőjobboldali Chega párt vezetőjét, André Venturát és két párttársát portugál politikusok, ügyvédek és hírességek fel is jelentették a rendőrt dicsérő kijelentéseik miatt.