Orbán szegedi roadshow-ján viszonylag keveset ekézték a Tisza Pártot, a kamudokumentum érdemben szóba sem került. Orbán az anyósától vett idézettel zárta a műsort, és azt is elmondta, mikor lehetne Lázár János miniszterelnök.
A választókerülethez tartozik Erzsébetváros és Zugló egy része is. Radics jelenleg a VII. kerület és a fővárosi közgyűlés politikusa.
Azt a kérdést Orbán és Lázár is elengedte a füle mellett, hogy kit védenek.
Az utolsó állomás Szegeden lesz, ahol a Fidesz ciklusok óta kikap, de a Tisza győzelme sem evidens.
A lap kiadója szerint a terjesztő nem kapott a betiltásra vonatkozó döntést. Magyar Péter szerint semmibe veszik a magyar bíróság döntését.
Nemzetpolitikai csavarok az Orbán-rendszer 16. évében: magyarellenes politikusok támogatása mellett sikerült nem felszólalni a kárpátaljaiak és a felvidéki magyarok érdekében, végül leszlovákozni egy magyar nőt.
„A félreértés tisztázódott – a helyzet pedig tiszásodott” – viccelődött a miniszter.
A miniszterelnök az EU-csúcs után nyilatkozott a döntésről. Szerinte azzal, hogy a hitel visszafizetését az oroszok háború utáni jóvátételéhez kötötték, az EU-s országok pénzügyileg váltak érdekeltté Oroszország legyőzésében.
Megpróbálják apránként visszalopni az országot.
Azonnali hatállyal. A politikus kommentárja szerint „magyar bíróság hazug politikai propaganda kapcsán korábban még sosem hozott ilyen döntést”.
A kormánypárti szavazók 11 százaléka szerint rosszul reagálta le a kormány a botrányt.
A Fradi elnöke megint beleállt Csányi Sándorba, lényegében azzal vádolva meg az MLSZ elnökét, hogy a bajnokság lebonyolításának a tisztaságát veszélyezteti, mert köze van a Vasashoz és az Újpesthez.
A miniszterelnök közel 20 kormánypárti újságírót és politikai influenszert vitt magával Brüsszelbe. Az új, Washingtonban tesztelt kommunikációs stratégia alapján maximalizált Facebook-jelenléttel akarja elnyomni a kormány a kellemetlen témákat.
Mit tehet, aki szerint a gyerekekben kárt tesz egy plakát? Mit mondott neki a polgármester és a rendőrség? Megkérdeztük a Kormányzati Tájékoztatási Központot is, hogy nem akarják-e az iskolák környékét kihagyni a kampányból, mire közölték, nekik nincsenek „háborús plakátjaik.”
Strompová Viktória arra kéri Lázár Jánost, hogy „ne rekessze ki a határon túli magyarokat a nemzetből”.