A párt szerint állatvédelmi munkája miatt rongálták meg Kisberk Szabolcs autóját.
Szerinte nincs értelme többé füstgyertyával akciózni, csak az ellenzék végleges kivonulásának látná értelmét.
És büszkén mutatták meg a kamerának a kormányzó felújított és jelentősen kibővített otthonát.
Időközi országgyűlési és önkormányzati választás vasárnap. Varju László decemberben mondott le mandátumáról egy bírósági ítélet után, de ismét indul, legnagyobb ellenfele a budapesti Fidelitas elnöke. Orosházán az ellenzéki polgármester mondott le egyéni választókerületi mandátumáról, hogy egy esetleges ellenzéki győzelemmel erősebb legyen a frakciója.
Szerinte az „alapozás pedig nélkülözhetetlen nemcsak a ház, hanem a haza esetében is”
„Ideje lenne ezt a szabályt is meghozni.”
„Kicsi, bármit fogyasztasz, káros, törvénytelen és hallucinációkat okoz… Azt hallucinálod, hogy a miniszterelnök felesége szóba áll veled? Egy ilyennel?”
Magyar azután üzent a miniszterelnöknek, hogy kiderült, nem megfelelő vagyonnyilatkozat esetén visszavonhatnák az EP-képviselők mandátumát.
Emlékszel, amikor egy üveg bor elfogyasztása után hazavezettél Felcsútra? – üzeni a miniszterelnöknek a vagyonnyilatkozatos törvényjavaslatra reagálva.
A tüntetésen több százan voltak, és a „mocskos Fidesz” is többször felharsant.
Duda szerint meg kell fékezni az orosz birodalmi törekvéseket.
Tisza szimpatizánsok szervezték a tüntetést Sopronban, annak a végén üzentek a városvezetésnek.
Stummer János momentumos képviselő megkapta a csekket, de nem akarja befizetni.
Két fideszes képviselő nyújtotta be a parlamentnek az EP-képviselők vagyonnyilatkozat-tételéről szóló törvényjavaslatot.
Orbán választhat helyszínt, időpontot és fegyvernemet is.