Politika

Volt szolgálati lakása miatt támadja a kormánymédia Ruszin-Szendi Romuluszt

A volt vezérkari főnök még mindig nem adott egyértelmű választ a luxusfelújításban játszott szerepére. Az sem derült ki, hogy a kormány miért nem akadályozta meg az értelmetlen állami pénzszórást.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Gulyás Gergely: Zárt térben lehetne Pride, a kormány már tárgyalja az erről szóló tervezetet

A kormány a gyermekvédelem szempontjait érvényesítené, egy zárt térben megtartott rendezvény esetén a miniszter nem lát ilyen kockázatot.

Benics Márk
POLITIKA

A Fradi-elnök Kubatov „Ennél még Újpest is jobbat érdemel” szöveggel szállt be az újpesti választási kampányba, Curtis lájkolta is egyből

Ha a Fideszről van szó, Curtis lájkja a Ferencvárosé.

Szily László
POLITIKA

Megvan Havasi Bertalan utódja

A Miniszterelnöki Programirodát vezető Máté Jánoshoz kerülnek a sajtófőnöki feladatok.

Benics Márk
POLITIKA

Fővárosi Közgyűlés – Mégis kihagyták a szavazást Bódisról

Folyamatosan frissülő közvetítésünk a helyszínről.

Puzsér Róbert: Felkerültem a halállistára, és ez nekem felér egy Kossuth-díjjal

Magyar Péter visszamondta a Puzsér-show-n való részvételt, amin szembesítették volna hibáival, a műsorvezető ellen indított fekete kampányra hivatkozva. Gyávaság vagy óvatosság? Érdemes-e belevágni a pedofil-vitába? Kiábrándult-e a korábban Magyart támogató Puzsér? Mikkel szembesítették volna Magyart? Lehet-e összeköpködött arccal választást nyerni?

Ács Dániel
POLITIKA

Pressman: Ami Magyarországon történik, az nem a konzervativizmus ünneplése, hanem a nihilista korrupció felkarolása

A volt amerikai nagykövet szerint a magyar kormány azt próbálja eladni az USA-ban és Európában, hogy Magyarország egy konzervatív bástya, de nem az.

Herczeg Márk
POLITIKA

Havasi Bertalan miniszterelnöki megbízottként folytatja

Orbán Viktor közszerepléseinek előkészítésében működik közre.

Botos Tamás
POLITIKA

Tiborcz István meglátogatta Kovács Gergely polgármestert

A XII. kerületben dolgozó ingatlanfejlesztőként az a minimum, hogy bemutatkozik a polgármesternek – mondta a 444 kérdésére.

Németh Dániel, Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Lázár és Toroczkai egyeztettek

Elvileg a készpénzhasználat volt a téma, amiről az építésügyi miniszternek kell javaslatot írnia.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

A magyar kormány kezdeményezi, hogy az uniós tagállamok korlátlanul hozzáférjenek az Európai Bizottság civil szervezetekkel kötött támogatási szerződéseihez

Erről Bóka János, uniós ügyekért felelős miniszter beszélt Brüsszelben.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Orbán húsvéti nagytakarítása szégyenbélyegeket, látványkitiltásokat és pénzstopot hozhat

Kormánypárti nyilatkozatokból raktuk össze, hogy nagyjából mit jelenthet majd a gyakorlatban a "Soros-csápok", a "USAID-hidra fejeinek" levágása, a Birodalom lerakatának kiebrudalása.

Rovó Attila
POLITIKA

Több miniszter, köztük Rogán Antal feladat- és hatáskörét is módosították

Palkovics Lászlót pedig a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztossá nevezték ki.

Benics Márk
POLITIKA

Megérkezett Budapestre Sándor Fegyir ukrán nagykövet

Sándort még decemberben nevezték ki, és hétfőn, az orosz invázió harmadik évfordulóján vette át a hivatalát.

Benics Márk
POLITIKA

Szállodai szoba 640 ezerért a delegációnak is, magángépezés 34 millióból – kikértük, hogy mennyit költenek hivatalos utakra a miniszterek

Nagy Márton-i magasságokba nem emelkedtek, de azért más minisztereknél is megszaladt néha a büdzsé.

Windisch Judit
POLITIKA