A Közgyűlésen felolvasta férje közleményét, mi kettővel tovább mentünk.
A szerdai ülés legfontosabb témája a mini-Dubaj beruházás helyszínéül szolgáló terület, és a fővárosi elővásárlási jog élesítése.
A következmények a Közgyűlés ülésén derülnek majd ki.
Rongálással gyanúsítják Gelencsér Ferencet.
Egyetlen jelentkező sem akadt.
A fővárosi cégvezetők kiválasztása miatt estek egymásnak a pártok. Baranyi Krisztina előállt egy kompromisszumos javaslattal.
Jámbor állítja, akkor szereztek elővásárlási jogot a területen, mikor az állam titokban eldöntötte, hogy eladja Rákosrendezőt.
Rili szori - írta Deutsch Tamás.
„A Szabadság térről most 3 perc 12 mp alatt értem a Szent Lászlóba, míg régebben ez 2 p 59 mp volt” – írta a posztoló egy jászberényi zárt csoportban.
Beugróként kellett elindítania egy bizottsági ülést.
A miniszterelnök először látogat az arab országba.
A Transparency International jogi igazgatóját arról kérdeztük, mekkora szálka lehet a hatalom szemében Integritás Hatóság, megalkuvás-e, hogy nem száll rá igazán a NER-re, és milyen jogkörökre lenne szükségük a hatékonyabb fellépéshez.
A tiszás EP-képviselő szerint Takács Péternek el kell döntenie, hogy a pozíciója vagy a tisztessége ér többet.
Orbán szerint le kell állítani Brüsszel és a Soros-hálózat támadásait a békepárti georgiai kormány ellen.
Takács Péternek nem tetszett, hogy Orbán Viktor ünnepi covidvideója után Magyarék kritizálták a kormány intézkedéseit.