Bár a Tisza Párt elnöke nem fővárosi képviselő, a kérdésben valószínűleg ő döntött.
Kendernay szerint a párt elvesztette a létjogosultságát.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint a jövő évi költségvetésben szereplő forrás a 2026-os választás megfelelő előkészítését szolgálja.
A többi között arról beszélt, idén is megküzd a jövőt felélő, az országot kiárusító politikával szemben.
A 7 perces beszéd végén a Kicsinek kívánt Boldog új évet.
Na jó, egy probléma mégis van.
Váltás az agrárminisztériumi államtitkári poszton.
A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózatról szóló törvény a kormány szerint rugalmas és hatékony, az Akadémia Dolgozók Fóruma korábban kritizálta a készülő jogszabályt.
A NER nem piszkálja őket, de szűk jogkörük miatt nincs is miért.
Az MTVA nem biztosít felületet Magyar újévi beszédének.
Orbán Viktor idén emberére akadt.
Nem tudja, Orbán 2026 után is számít-e rá, de a tudását szerinte a politikán kívül is tudja használni.
A PiS volt miniszterhelyettese ellen 11 pontban emeltek vádat. Arra hivatkozva kapott menedékjogot, hogy hazájában nem kapna tisztességes eljárást. A lengyelek tiltkoznak, Tusk beszélt Orbánnal.
Több mint hatszáz kérvényt utasított el 2024-ben.
A miniszterelnök a Magyar Nemzetnek adott évértékelő interjút.