Lánczi Tamás hivatala tevékenységének népszerűsítésére 1,28 milliárd forintra szerződött Balásy Gyula cégével.
A francia nagykövet két-három hete jelezte, hogy Macron találkozna Magyarral.
A lap szerint Duda lengyel elnök péntek este 10 körül indul.
„A napvilágot látott információk szerint a rendszer inkább politikai kifizetőhelyként üzemel.”
Karl Nehammer pártja és a tiszások egy frakcióban ülnek az Európai Parlamentben. A két politikust tegnap este egy budapesti belvárosi étteremben fotózta le olvasónk.
Jósként, orákulumként és karatemesterként azonosította magát és arról beszélt, hogy amint Trump véget vet az ukrajnai háborúnak, máris fellendül a magyar gazdaság.
Az ötfokozatú skálán Magyar 3,3-as, míg a miniszterelnök 2,8-as eredményt ért el.
Orbán szerint az amerikai választás után hatalmasra nőtt a béketábor, ami egészen máshogy látja a háború perspektíváját. Arról is beszélt, Trumpnak ezer nagyobb gondja van, mint hogy a magyarok elmúlt 4 évben elszenvedett sérelmeivel foglalkozzon, de "rajta vagyunk a listán, ott, ahol a helyünk van.”
Korábban bejelentette, hogy fog európai vezetőkkel tárgyalni, de nem árulta el, kikkel.
Az amerikai elnök a választási eredmény kihirdetése óta először tartott beszédet.
Alexander De Croo belga miniszterelnök szerint Orbán Viktor azt válaszolta: a magyarok.
A kormánymédia napok óta ekézi az amerikai nagykövetet.
Az Európai Politikai Közösség ülésre érkező román államfő 20 másodpercig az őt fogadó Orbán Viktornak háttal állt.
Ez a jelszó, ami sikerre és győzelemre visz – mondta a hegedűs a Donald Trumphoz címzett videóüzenetében.
Az ukrán elnök az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóján arról beszélt, a béke csak az erősek jutalma.