Komoly börtönbüntetéseket szabott ki a bíróság a bűnösökre. Katolikus szövetséges, meleg prostituált, videózó alpolgármester: a francia politika legjava egyetlen pompás, ráadásul igaz sztoriban. Ráadásul az összes szereplő egymás jobboldali szövetségese.
A hekkereket szexuális kizsákmányolással vádolják.
A jogi képviselők szerint Tulip Siddiq soha nem kapott tájékoztatást az ellene felhozott vádak részleteiről.
Úgy döntöttek, ne fizessenek a milliárdosok örökösei.
Az első eseteket még 2024 augusztusában regisztrálták.
Több száz ember eltűnt, ezrek szigetelődtek el.
A feltételezett tettes még szökésben van.
Szerinte az Oroszországgal folytatott béketárgyalások célja, hogy Ukrajna „szuverén, független és virágzó” legyen.
Az általa alapított szervezet, a Dignitas 2024-ig 4196 embert segített a halálba, köztük öt magyar állampolgárt is.
A miniszterelnök szerint a nemzeti érdek azt kívánja, hogy ne tárgyalják tovább a korrupciós ügyeit. Nemrég Donald Trump is arra szólította fel az izraeli elnököt, hogy adjon kegyelmet Netanjahunak.
A rendőrség szerint a sérültek között felnőttek és gyermekek is vannak.
„Orbán Viktor miniszterelnök moszkvai látogatására és annak összefüggéseire tekintettel” mégsem kívánja meglátogatni a magyar miniszterelnököt Karol Nawrocki.
Peking figyelmeztette a hongkongiakat, hogy ne használják a lakástűz katasztrófáját „felforgatásra”.
Szerintük illegális és indokolatlan agresszió, hogy Donald Trump lezárta az ország légterét.
A város polgármestere jelentette be az új jelöltet, Polgári Andrást, és egy Orbánnal közös fotót is mellékelt hozzá.