Gazdaság

Nagy Mártonnak elege van az akkugyárakból és a német függőségből

Arról is beszélt, hogy októberben újra kell tárgyalni a jövő évi béremelési terveket.

Haász János
gazdaság

Működése első évében egyetlen forintnyi árbevétele sem volt Varga Judit és Windisch László közös cégének

Amit valószínűleg hitelből indítottak be.

Székely Sarolta
gazdaság

Trump tovább kavar a vámokkal: július 9-re halasztotta az EU elleni 50%-os tarifa bevezetését

Felrajzolta az iparpolitikai terveiket is: „a mesterséges intelligencia dolgot akarjuk csinálni a számítógépekkel.”

Haász János
gazdaság

A repülőrajt kudarca után nagy kérdés, hogy tartható lesz-e a jövő évi minimálbér-emelés

Októberben újratárgyalhatják a jövő évre vonatkozó megállapodást a 13 százalékos emelésről.

Windisch Judit
gazdaság

Több száz MBH-s ügyfelet károsítottak meg, a bank hárítja a felelősségét az ügyben

A károsultak tudta nélkül telepített mobilalkalmazáson keresztül lopták el a pénzüket. Többen azt állítják, semmilyen jelzést nem kaptak a banktól, amely szerint az ügyfelek hibáztak.

Windisch Judit
gazdaság

A vártnál erősebben nőtt a német gazdaság az első negyedévben

Pedig Nagy Márton előszeretettel szokta a németekre fogni a magyar gazdaság gyengélkedését.

Inkei Bence
gazdaság

Megindultak az elbocsátások Magyarországon, 5 éve nem látott csökkenés a foglalkoztatottságban

Az évnek ebben az időszakában általában nőni szokott a foglalkoztatottság és csökkenni a munkanélküliség. Most pont az ellenkezője történik.

Székely Sarolta
gazdaság

Felbukkant egy rejtélyes 50 milliárdos tétel a jegybanki botrányban érintett Matolcsy Ádám-barátok, Somlai Bálint és Száraz István cégeinél

Egy kötvénykibocsátás itt, egy tulajdonszerzés ott – bár utóbbi 50 milliárdos tételéből csak 100 000 forintnak látni a nyomát.

Windisch Judit
gazdaság

Még tárgyal a komáromi buszgyár bővítéséről a BYD, de a kormány már nemzetgazdasági beruházássá minősítette az érintett területet

Eddig megvárták, amíg egy ilyen kérdés eldől.

Windisch Judit
gazdaság

kor Eautergate: felhabzott a francia ásványvízhamisítási botrány, aminek a szálai Macron környezetéig érnek

A világ egyik legpatinásabb ásványvizét, a Perrier-t éveken át úgy megszűrték titokban, hogy igazából csapvíz lett belőle. Mindezt a francia elnöki palota tudtával és egyetértésével. Macron kabinetfőnöke is tárgyalt a lobbistákkal.

Szily László
gazdaság

Győrből Ingolstadtba viszi a termelés egy részét az Audi

2026-tól ott gyártják a Q3-asokat.

Czinkóczi Sándor
gazdaság

A Nike emeli az árait az Egyesült Államokban

Merthogy a gyártás jelentős része Ázsiában zajlik, ahol most elég durva vámok vannak érvényben a Trump-kormányzat miatt.

Bódog Bálint
gazdaság

Habony Árpád beszállt a hadiiparba

A kormányfő nem hivatalos tanácsadójának ez az első hadiipari érdekeltsége.

Székely Sarolta
gazdaság

Varga Mihályék 266 dolgozót küldenek el az MNB-ből

Racionalizálják az intézmény működését és csökkentik a költségeket.

Székely Sarolta
gazdaság

Milliókat kapott tanácsaiért az elítélt volt macedón elnök, Nikola Gruevszki

Jó biznisz a tanácsadás: stabil bevétel, fix nyereség, tavaly még hitelt is kapott valahonnan a volt elnök cége.

Székely Sarolta
gazdaság