Gazdaság

Beragadt az infláció 4,3 százalékon, a durva gázáremelkedés októberben is folytatódott

A vezetékes gáz ára 23,7 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A maginfláció viszont ismét 4 százalék fölé emelkedett.

Haász János
gazdaság

A kormány akkora osztogatásba kezd, hogy 50 nappal az év vége előtt újra kellett tervezni 2025-öt

Minden gazdasági mutató rosszabb lesz a vártnál, viszont a pénzszórás nem marad el, sőt. A deficit 5000 milliárd forint fölé nő, az államadósság évekig nem csökken. Az idei gazdasági növekedésre még kisebb számot mondott Nagy Márton, aki adóemelést is bejelentett.

Székely Sarolta
gazdaság

Alkotmánybírósághoz fordulnak a bankok az ATM-törvény miatt.

Év végéig minden ezer fő feletti faluba bankautomatát kellene telepíteniük, jövőre jönnek a még kisebbek.

Kolozsi Ádám
gazdaság

Egy kicsit még jobban járhat, aki megvenné az államtól Nagy Márton minisztériumának épületét

A sikertelen licit után az MNV milliárdokat engedett el az árból.

Herczeg Márk
gazdaság

A Trump–Orbán védőpajzs inkább politikai termék, mint gazdasági, de arra is jó, hogy ha baj van, ne kerüljön 80 millió forintba egy pohár víz

Orbán valószínűleg egy „IMF-light” típusú hitelről állapodott meg Washingtonban, de a csomag körül rengeteg a kérdőjel, kezdve onnan, hogy mit is írtak alá, aláírtak-e bármit is. Ha igen, védőpajzsként tényleg jól működhet, de ha nem, beüthet a TACO-hatás.

Haász János
gazdaság

Matolcsy Ádám cége, a Balaton Bútor kifizette Tiborcz István bankját, a Gránit Bankot

Bár még messze nincs vége az MNB-botránynak, egy számlát azért sikerült rendezni.

Herczeg Márk
gazdaság

Összejött a rekordhiány október végére, de Nagy Mártonék szerint stabil a költségvetés, van pénz osztogatni

Tavaly októberhez képest 20 százalékkal nagyobb hiány van most a költségvetésben, de az NGM szerint rendezettek a pénzügyek, stabil a költségvetés.

Székely Sarolta
gazdaság

Bár egy időben robusztusan nőtt a magyar gazdaság, a felzárkózás nem jött össze, és van olyan mutató, amiben már 2010 óta stagnálunk

Hiába nőtt a magyar GDP kétszer gyorsabban, mint az uniós, úgy jártunk, mint a minimálbéres, aki dupla akkora béremelést kap, mint az egymilliót kereső szomszédja, de ezzel csak még jobban lemarad tőle. Közben a termelékenységünk ugyanott van, ahol tizenöt éve volt. A térségben két bezzegországot találtunk, az egyiken igencsak meglepődtünk.

Haász János
gazdaság

A sok említés ellenére sem világos egyelőre, milyen pénzügyi védőpajzsot ígért Trump Orbánnak

Az EU-val és a spekulánsokkal szemben is védene – lebegtette meg a miniszterelnök. Lehet, hogy olyan választási segítséget kap, mint Milei argentin elnök. Magyar szerint Trump lett Orbán IMF-je. Szijjártó közben arról beszélt, hogy korlátlan időre kapunk mentességet az orosz olaj vásárlóira kirótt amerikai szankciók alól.

Szily László
gazdaság

Hernádi ellentmondott Orbán sejtetésének és leszögezte, hogy nem volt szabotázs Százhalombattán

„Konteóelméletek vannak” – fogalmazott a Mol elnök-vezérigazgatója a kormányközeli Mandineren.

Szily László
gazdaság

A Mol szerint nem elég a régió ellátásbiztonságához az Adria-vezeték

Nemrég még a magyar kormány és a MOL is egyaránt azt állította, nem lehetséges a leválás az orosz olajról.

Inkei Bence
gazdaság

Orbán 7000 milliárd forintos ígérettel venné meg Trump jóindulatát és a reményt

De úgy is mondhatjuk, hogy Amerika átveri rajtunk az atomterveit a nukleáris fűtőelemekről és kis moduláris reaktorokról szóló megállapodással. A magyar kormány a paksi szankció feloldását, az „összeoroszozott” magyar atom nyugat-kompatibilissé tételét remélheti a washingtoni csúcstól, de Trumpnak sem csak a pénzről szól a dolog.

Haász János
gazdaság

Visszalépett a Lukoil vevőjelöltje, miután az Egyesült Államok „a Kreml bábjának” nevezte a céget

A svájci székhelyű Gunvor az után lépett vissza, miután az amerikai pénzügyminisztérium közölte: „soha” nem hagyná jóvá az üzletet.

Keller-Alánt Ákos
gazdaság

Republikánus és demokrata szenátorok együtt kérik Orbánt, ne vegyen több orosz olajat

Orbán washingtoni útja előtt szenátorok egy kétpárti csoportja felszólította Magyarországot, hogy hagyjon fel az orosz energiahordozók vásárlásával.

Keller-Alánt Ákos
gazdaság

A Tesla jóváhagyta Elon Musk billió dolláros fizetési csomagját

A majdnem ezer milliárd dollárt érő fizetési csomag rekord lehet. A Teslánál nagyon örültek, bár egy korábbi, a jelenleginél kisebb fizetésről szóló döntést már elkaszált egy helyi bíróság.

Keller-Alánt Ákos
gazdaság