Ezen a magántőkealapok szerzeményei között van őrzés-védelemmel, vendégmunkások behozatalával működő cég, ott vannak az energetikában is, de hozzájuk köthető egy balatoni villapark és a Hajógyári-sziget buliközpontja is.
A kontinensen nincs is talán ilyen szintű LEGO-gyár.
A szerződést a rendezvényszervezésre két nappal kezdés előtt írták alá.
Nagy Mártonnak pedig legalább egymilliárdos a családi ingatlanvagyona, egy 447 milliós hitelt pedig 4-5 hónap alatt „kiköhögtek”.
Szijjártó Péter szerint a horvátok nyerészkedni akarnak, és az olajvezeték kapacitása nem elegendő. A cég szerint a külügyminiszer kijelentési hamisak és rosszindulatúak.
A cég fluktuációval magyaráz.
A Száraz Istvánhoz kötődő Quartz Zrt. üzleti jelentéséből derült ki, miért is kellett nekik a Citadel Alapkezelő, amit nem is vettek meg, csak kölcsönözték. A történet végén Mészáros Lőrinc és köre nyert nagyot.
Hosszan sorolta, hogy mi nincs itthon és mi van. Ideológia például szerinte nincs.
Az elsőként január 10-én bejelentett szankciók életbe lépését eddig hatszor halasztották el, de a szerb NIS-ből csak nem szálltak ki az oroszok.
A magyarok körében a Balaton sem volt már annyira vonzó, mint egy évvel ezelőtt.
32 ezer olyan babaváró hiteles van, akinél a vállalás ellenére még nem született gyerek.
A cég szerint csak karbantartás következik, több dolgozó viszont úgy tudja, súlyos problémák állhatnak a leállás hátterében.
A magyar olajcég azt közölte, hogy a vezeték horvát szakasza nem képes elég olajat szállítani. A horvátok szerint a MOL kérte, hogy csökkentsék az áramlási kapacitást.
A tesztjeik szerint az Adria-kőolajvezeték horvát szakasza egyelőre nem képes Magyarország és Szlovákia számára elegendő mennyiségű kőolajat szállítani.
Magyar Péter egy több pontból álló intézkedéscsomagot jelentett be, amivel javítanák a nyugdíjasok helyzetét. Szerinte míg 2010-ben még minden huszadik nyugdíjas élt a létminimum alatt, ma már minden negyedik.