Az alapítvány vagyonkezelő cége a részben állami, részben Mészáros-tulajdonú MBH-tól vett fel 170 millió eurós, azaz több tízmilliárd forintnyi hitelt.
Az MNB alapítványa és annak vagyonkezelője több százmilliárd forintnyi közpénzt égetett el, az ügyben a rendőrség hűtlen kezelés miatt nyomoz. Varga azt mondta, az új alapítványi vezetés mindenre kiterjedő vizsgálat folytat. Arra nem válaszolt, hogy felmerülhet-e az ügyben Matolcsy György személyes felelőssége, illetve hogy mennyi vagyont szerezhetnek vissza.
A miniszter szerint az élelmiszerár-infláció nem nő tovább, maradhat 7 százalék körül.
Az új elnök vezette MNB jócskán lefelé módosította a GDP-növekedéssel kapcsolatos, jócskán felfelé az inflációs előrejelzéseit.
Nem nyúlt az alapkamathoz az új jegybanki vezetés első kamatdöntő ülésén a monetáris tanács.
Eddig csak azt tudtuk, hogy a Számvevőszék vagyon elleni és gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények gyanúja miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen.
Ráadásul miközben az EU egészében és 12 tagállamban lassult, nálunk még gyorsult is az áremelkedés üteme.
A dél-amerikai ország szerinte tízezerszámra küldte a veszélyes bűnözőket az USA-ba.
Megzuhant a részvény árfolyama, a kötvény hozama meg kilőtt. Olyan százmilliárdok sorsa forog kockán, amik egykor közpénznek számítottak, de Matolcsy György és a magyar kormány elintézték, hogy ne számítson annak.
Az NGM olyan egyszeri tényezőkkel magyarázza a hiányt, ami minden februárra jellemző, így ez nehezen indokolhatja, hogy két hónap alatt miért hiányzik rekordösszeg, 1722 milliárd forint a költségvetésből.
Bánki Erik ugyanazt szajkózta, Kósa Lajos belebonyolódott, Kövér László pedig az ellenkezőjét állította annak, amit megszavazott. Matolcsy távozása kellett ahhoz, hogy hirtelen a fejére csapjon a Számvevőszék, hogy valami nem kerek.
Hivatkoztak a forint elleni spekulációs támadások növekvő kockázatára, de az ország gazdasági szuverenitásának sérülésére is.
A változások nem mindenhol igazolják Nagy Mártonék óriási árrésekről szóló kommunikációját, a csirkecomb ára például nem sokat csökkent. Ami pedig nem árrésstopos, az esetenként drágult is. Megnéztük, hogyan változtak az árak az érintett, és 18 másik alapvető élelmiszernél.
Az ÁSZ szerdán publikálta a Matolcsy György vezette MNB alapítványainak gazdálkodásáról szóló jelentéseit.
A hivatal gyanúja szerint a cég indokolatlanul magas mértékben állapított meg bizonyos szolgáltatási díjakat.