Gazdaság

A MOL szerint hiába szeretnének, nem tudnak az Adriáról elég olajat venni, Szijjártó Péter is rárepült a tesztek kudarcára

A tesztjeik szerint az Adria-kőolajvezeték horvát szakasza egyelőre nem képes Magyarország és Szlovákia számára elegendő mennyiségű kőolajat szállítani.

Inkei Bence
gazdaság

Magyar Péterék 120 ezer forintos minimálnyugdíjat vezetnének be, 200 ezres SZÉP-kártyát is adnának a legszegényebb időseknek

Magyar Péter egy több pontból álló intézkedéscsomagot jelentett be, amivel javítanák a nyugdíjasok helyzetét. Szerinte míg 2010-ben még minden huszadik nyugdíjas élt a létminimum alatt, ma már minden negyedik.

Székely Sarolta
gazdaság

Közel 2000 milliárddal többet költött idén augusztus végéig az állam, mint egy évvel ezelőtt

Időarányosan is rosszabbul áll a költségvetés, ami azt jelenti, hogy ha a kormány szeretné tartani magát a tervekhez, ideje visszafogni a költekezést.

Székely Sarolta
gazdaság

A mesterséges intelligencia nyertesei és vesztesei között Magyarország hátulról az ötödik

Európa viszont összességében nyertes lehet.

Windisch Judit
gazdaság

A Nokiával karöltve modernizál a 4iG

Az új rendszer „támogatja az ország mesterségesintelligencia-infrastruktúrájának kiépítését is”.

Bódog Bálint
gazdaság

A Duolingo szerint csakis félreértés miatt indulhatott ellene versenyhivatali eljárás

A GVH szerint a cég kereskedelemi gyakorlata több szempontból is tisztességtelen.

Bódog Bálint
gazdaság

Nyolc év alatt majdnem 3 milliárdos veszteséget termelt Köves Slomóék vágóhídja

Nőttek a bevételek is, de nem eléggé.

Keller-Alánt Ákos
gazdaság

A bíróság szerint közérdekű a kínai gigahitel szerződése, így azt ki kell adnia az ÁKK-nak

Méghozzá 15 napon belül. A bíróság szerint a hitel a költségvetés finanszírozását szolgálja és a visszafizetés az adófizetőket terheli.

Székely Sarolta
gazdaság

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat gyanúja miatt indult eljárás a Duolingo ellen

A Gazdasági Versenyhivatal szerint megtévesztő állításokkal hirdeti magát a szolgáltatás.

Botos Tamás
gazdaság

Kína kiütötte Németországot az ENSZ innovációs listájának tizedik helyéről

A listán még nem látni Donald Trump vámjainak hatását.

Bódog Bálint
gazdaság

Már 479 500 forint az átlagos nettó bér, de a dolgozók felének nettója a 399 ezret sem éri el

A reálkereset 4,9 százalékkal nőtt júliusban.

Székely Sarolta
gazdaság

Több mint egy éve nem volt 390 forint alatt az euró, de most igen

Bár eléggé imbolyog.

Fődi Kitti
gazdaság

1,4 százalékkal nőttek a lakásárak augusztusban Budapesten

Köszönhetően az Otthon Startnak.

Fődi Kitti
gazdaság

Hiába a büszke bejelentés, a számok nem támasztják alá, hogy a Nyugattal szemben hogyan „nem ment tönkre” Magyarország Orbánék 15 éve alatt

Néhány nappal azután, hogy Varga Mihály kíméletlen őszinteséggel nyilatkozott a gazdaság állapotáról, Orbán Viktor büszkén dagadó mellkassal ecsetelte, miért jó, hogy már csak nyomokban tartalmaz jóléti berendezkedésre utaló jeleket Magyarország. Pedig az eredmény világos: felzárkózás helyett leszakadás lett az eredmény.

Székely Sarolta
gazdaság

Nem tiltották meg Paks 2 továbbépítését, de mostantól ezermilliárdokban mérhető a beruházás kockázata

Ha az Európai Bizottság második nekifutásra nem bólint rá az atomerőmű építésének állami támogatására, akkor a mai áron 4900 milliárdos beruházás finanszírozása veszélybe kerülhet. Vagy újabb brüsszelezős frontot nyit a kormány.

Haász János
gazdaság