A másik nagy aksigyártó, az SK viszont túl van a mélyponton, de még mindig tízmilliárdos nagyságrendű a vesztesége.
Kimaradnak idén az amerikaiak, és az emberek már szívesebben mennek a hegyekbe, mint a tengerpartra. A fizetős strandokat tömörítő Assobalneare adatai szerint júliusban húsz százalékkal kevesebb jegy fogyott, mint tavaly.
De jó, most 25 forintom van, régen meg csak 10 forintom volt. Tényleg olyan jó?
Itt a rezsiévforduló, jön az éves elszámolás. Az inflációs adatok aggasztó jeleket mutatnak. Az állami MVM egy vezetője már hetekkel ezelőtt a fizetési haladék és a részletfizetés lehetőségével próbálta nyugtatni a fogyasztókat. A kormány közben bevet egy újabb kommunikációs trükköt.
Tavaly szeptemberben volt utoljára ilyen erős a magyar valuta, az erősödést épp egy vártnál rosszabb adat váltotta ki.
Matolcsy Ádám bizalmasaitól szabadult meg a lengyel GTC, akiknek az MNB-botrány óta tart a kálváriája.
A magyar régiók kiemelten részesültek az uniós forrásokból - 2020-ig legalábbis. Az elérhető támogatások fele most be van fagyasztva.
Minden elemző szerint kellemetlen meglepetést hozott a fogyasztói árak alakulása, a gyógyszerektől a repülőjegyekig több okot is felsoroltak.
A tárca optimista jelentése szerint a költségvetés stabil lábakon áll. Közben pedig, ha nincs 400 milliárd forint osztalék az állami cégektől, rekordhiány tátongana az államkasszában.
A miniszterelnök rajong az akciótervekért, amelyek viszont általában arról tanúskodnak, hogy mennyire hatástalanok voltak a korábbiak. Most jön a tizenhetedik, de mi volt az előző tizenhatban?
Szerintük indokolt lenne az augusztus végi megszüntetése, hiszen „minden elemében káros az egész gazdaságra nézve”.
Ismét kellemetlen meglepetést okozott az infláció: az árak 4,3 százalékkal nőttek éves alapon, 0,4 százalékkal júniushoz képest. Az élelmiszerek éves áremelkedése ennél is nagyobb volt.
Az állam egyelőre többet fizet a cégnek, mint amennyibe a sztrádák fenntartása kerül.
Kizárólagos beszállítói szerződéssel robbant be a legnagyobb magyar fesztiválra a Chateau Dereszla.
A Demeter Szilárdéktól bérbe vett volt Vizoviczki-birodalom bérlője 3 milliárdos fejlesztést tervez. Már idén megnyitna egy szabadtéri rendezvényteret és egy fénymúzeumot, és egy éven belül elkészülhet az iparcsarnokba tervezett multifunkcionális létesítmény is.