Az orosz energiahordozókról való leválást a magyar és a szlovák kormány is élesen ellenzi.
Nagy bajban lenne az MCC, ha nem kaptak volna egy jókora részvénycsomagot. Az osztalékok nélkül csúnyán veszteségesen működnének.
Az év eleji 2% után Erste már csak 0,8%-os GDP-növekedést vár 2025-re, de még ehhez is „érdemi bővülés szükséges” a második félévben. Az árrésstop nem sokat segített, de a kivezetése fájhat.
Az első kört állja a bank, a továbbiak az ügyfelet terhelik.
Így a cégnél, melyben a Mészáros-féle MBH is tulajdonos, papíron minden a legnagyobb rendben.
Tóth Tamás váltotta Valkó Gábort éppen akkoriban, amikor megkérdőjelezték a KSH szegénységi adatait.
Pedig még támogatást is kaptak.
Sértődött hangvételű nyílt levélben magyarázta Magyarország leggazdagabb embere Magyar Péternek, hogy ő már a Fidesz hatalomra kerülése előtt is dúskált a javakban. Megnéztük, mit lehet tudni ezekről a vadregényes időkről.
Egy hónappal azután, hogy kiderült, a volt fideszes politikus cégén keresztül lehet az Uzsoki kórház VIP-részlegén ellátáshoz jutni, lezárta az előző évet, felmarkolta a profit nagyját, és eladta a céget.
Még ezen túl is beeshet pár milliárd innen-onnan.
2024-ben 43 százalékkal több támogatást kapott az álcivil szervezet mögötti cég. Azt persze a hírekből kell kimazsolázni, honnan és kitől is érkezhetett a pénz.
Utoljára 2022-ben volt nyereséges a fesztivált szervező cég.
A beruházások és az akkugyárak is nagyban hozzájárultak az első negyedéves csalódást keltő GDP-adathoz.
A Nemzeti Sport főszerkesztőjének saját cége, a puskas.com Kft. viszont rekordévet zárt, 96 milliós osztalékot hozott a Puskás-hagyaték.
Átfogó intézkedéscsomagot jelentett be a jegybankelnök.