Gazdaság

Borzasztó rossz gazdasági adat érkezett: repülőrajt helyett visszaeséssel indult az első negyedév

A fantasztikusnak kikiáltott évnek nyoma sincs: a GDP éves alapon 0,4 százalékkal, az előző negyedévhez képest 0,2 százalékkal csökkent. Nagy Márton 0,5 százalékos növekedést várt. A 2022-es választások óta eltelt 11 negyedévből hétben visszaesett a gazdaság.

Haász János
gazdaság

Trump vámháborúja közelebb hozza egymáshoz Kínát és az Európai Uniót

Kína feloldja a szankciókat az európai parlamenti képviselőkkel szemben, ami megnyitja az utat a Kína és az EU közötti kereskedelmi tárgyalások előtt.

Mészáros Juli
gazdaság

Trumpék megköthették az első kereskedelmi megállapodásukat, de még titkolják, melyik országgal

Az amerikai kereskedelmi miniszter egy interjúban lelkendezett a megállapodás miatt.

Székely Sarolta
gazdaság

A Trump díszpáholyában parádézó Jeff Bezos és az Amazon máris Trump ellen fordult

A webáruház állítólag arra készül, hogy az árak mellett azt is feltüntesse, hogy az összeg mekkora része köszönhető Trump büntetővámjainak. A Fehér Ház beszólt, Bezosék tagadnak.

Szily László
gazdaság

Navracsics önellentmondása: nem elértéktelenednek az ingatlanok, csak csökken az áruk az ingatlanvásárlás korlátozásával

A miniszter azt mondta: vitatja, hogy értékvesztés történne, miközben a polgármestereknek pont azért tetszik az ötlet, mert csökkenti az ingatlanárakat.

Székely Sarolta
gazdaság

Ma sem változtatott az alapkamaton az MNB

A döntés nem meglepő, a forint árfolyama sem változott.

Haász János
gazdaság

Megszavazták: 18 év alattiak nem vásárolhatnak energiaitalt

A törvény várhatóan június elején lép hatályba.

Haász János
gazdaság

„Visszafordíthatatlan károkat okoz a nemzetgazdaságnak”

A kereskedők szerint hosszú évekre tönkreteszi a kormány a hazai kiskereskedelem működését, ha meghosszabbítja, kiterjeszti az árrésstopot.

Haász János
gazdaság

Trump enyhítené a még be sem vezetett importvámok hatását az amerikai autógyártókra

A dolgok mostani állása szerint.

Haász János
gazdaság

30 milliót fizettek könyvvizsgálatért a jegybanki alapítványok és cégeik az ÁSZ által kifogásolt időszakban

Annak a BDO-nak, amely korábban az MVM auditját is nagyvonalúan elintézte.

Haász János
gazdaság

Az OTP vezérigazgatója szerint a készpénzhasználat erősíti a fekete- és a szürkegazdaságot, jelentős logisztikai költségei vannak

A kormányzat faluvédelmi törvénye miatt csökkenhet az érintett ingatlanok értéke Csányi Péter szerint. A magas kockázat miatt fiatalabbak vagy alacsony jövedelműek is kiszorulhatnak a hitelezésből.

Botos Tamás
gazdaság

Mostanra Mészáros Lőrinc könyvvizsgálója ellenőrzi a Matolcsy-kör összes MBH-s érdekeltségét

Kezdődik az átadás?

Windisch Judit
gazdaság

Azt is előírja a Fidesz, mennyit lehessen egyszerre felvenni az ATM-ből

Ne kelljen kétszer fordulni.

Windisch Judit
gazdaság

Nagy István bejelentette: állami támogatást kaphat az a víziszárnyastartó, aki vállalja, hogy 3 évig nem termel

„Egymás után jelennek meg az állatbetegségek, a rendkívüli idők rendkívüli intézkedéseket követelnek.”

Botos Tamás
gazdaság

Donald Trump Jr. érti Kelet-Európát, mert gyerekkorában sorban állt kenyérért a kommunista Csehszlovákiában

Ahol a nyarait töltötte a cseh származású anyjával. Woke-ról, Kínáról és a nyugati civilizáció megmentéséről is beszélt, amikor Budapesten járt.

Haász János
gazdaság