Olyanra készül a Volkswagen, ami még sosem történt a cég 87 éves történetében: költségcsökkentési okokból két németországi gyárát is bezárná, egy nagy autógyárat és egy alkatrészelőállító üzemet.
Persze csak ott, ahol bevezetik a qvik szolgáltatást.
Itt a trendforduló: miközben Nyugaton megakadt az elektromos forradalom, Kínában nagyon mennek a hibridek.
Ha már korrupció, akkor legyen vicces! A helyszín nem Magyarország, hanem Dél-Szudán.
T. János György, akiről eddig még senki sem hallott, Máltán él, céges beszámolói szerint ő Európa 5. leggazgadagabb embere és Brazília egyik legnagyobb hitelezője.
Munkába állt a Nagy Márton vezette Gazdasági Kabinet, az első őszi ülésen megállapították, békeköltségvetés kell.
Különösen problémásnak találták az ajánlattevő Ganz- Mavag konzorcium és az orosz Transmashholding közötti kapcsolatokat.
Harmadával is nőhetnek a termelői árak az aszály miatt, és meg se nő rendesen a gyümölcs.
Ennek ellenére továbbra is az egészségügyi intézmények a legeladósodottabbak.
Spanyol lapok forrásai aggályra okot adó problémaforrásként nevezték meg Orbán Viktort, „aki a közelmúltban magával az Európai Unióval is konfliktusba került az Oroszországhoz való egyoldalú közeledése” miatt.
A júliusban megugró infláció lehetett a legerősebb érv amellett, hogy ne vigyék lejjebb a mostani 6,75 százalékról.
Pár napon belül elkezdik a medertisztítást, ami jövő év végéig tart.
Nem jó az ingatlanpiaci helyzet, így nem biztos, hogy nagy verseny lesz a szállodáért, de a BDPST Group elindulhat a tenderen.
És 25 százalékos vámot a kínai acél- és alumíniumbehozatalra. Az Európai Bizottság egy hete a kínai gyártású Teslákra kivetett vám csökkentését javasolta az EU-ban.
A Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége szerint annyira, hogy veszélyben a termelés fenntarthatósága.