EU

Az Európai Bizottság alelnöke szerint egy tagállam tiltakozása miatt nem sikerült megállapodni, miközben milliók vannak áram és fűtés nélkül

Arról a megállapodásról van szó, amiről a magyar kormány azt állítja, hogy nem akadályozták meg.

plankog
eu

Orbán, Varga és Szijjártó is próbálja tagadni a kedd délelőtti európai vétót

A PM közleményben, a külügyminiszter élő szóban, a kormányfő a Twitteren állította, hogy nem vétózta meg a kormány az Ukrajnának szánt EU-s hitelt. Holott pontosan ez történt, a világ összes lapja, hírügynöksége és az ülés összes többi résztvevője erről beszél.

Magyari Péter
eu

Varga Mihály megvétózta az ukrán segélyt

Egyetlen miniszter volt, aki a közös hitel ellen szavazott. A magyar pénzek is lekerültek a napirendről, 1650 milliárd forintot veszthet Magyarország.

Magyari Péter
eu

Megér Varga Mihálynak 1650 milliárd forintot, hogy ne kapjon EU-s pénzt Ukrajna?

A magyarok pénzéről két ügyben dönthetnek, és ez összefügg azokkal, amikben a magyarok vétóval fenyegetnek.

Magyari Péter
eu

Orbán Albániába megy

EU-Nyugat-Balkán csúcs lesz.

Herczeg Márk
eu

Megegyeztek a tagállamok, az EU ársapkát rak az orosz olajra

Lengyelország alacsonyabbra rakta volna, de végül rábólintott.

Bódog Bálint
eu

Az Európai Bizottság bűncselekménnyé nyilvánítaná az uniós szankciók megsértését

Brüsszel a büntetések harmonizálását is javasolja.

Herczeg Márk
eu

Októberben lassult a termelőiár-infláció az euróövezetben

A várt 2 százalékos csökkenés helyett októberben 2,9 százalékkal csökkentek a termelői árak az előző havihoz képest az euróövezetben.

Herczeg Márk
eu

Az európai kormányok soha nem látott lehetőséget kaptak Orbánék megbüntetésére

Korbáccsal fenyeget és közben kenyérrel kecsegtet az Európai Bizottság döntése. Először fordulhat elő, hogy egy tagállam pénzét befagyasztják a jogállam züllesztése miatt, de örökre nem fosztják meg semmitől sem Magyarországot. Ha jövőre szépen teljesít, akkor minden pénzt lehívhat majd.

Magyari Péter
eu

Háromágú villával döfködik a magyar kormányt

Az EU-s eljárások részben befagyasztják, részben lelassítják, és rendszeresen új feltételekhez kötik a Magyarországnak járó pénz felvételét. A szerdai bizottsági bejelentések nyomán újabb engedményekre kényszerülhet a magyar kormány.

Magyari Péter
eu

Az Európai Parlament ragaszkodik ahhoz, hogy fagyasszák be a Magyarországnak szánt EU-s forrásokat

De erről nem az EP dönt, hanem majd a Bizottság és a Tanács.

Kiss Imola
eu

Magyar miniszterek a brüsszeli pénzbüntetésről: Eddig minden rendben van

Hiába várható 3000 milliárd forint elzárása Magyarország elől, Navracsics Tibor és Gulyás Gergely szerint az egyéb elvi megállapodások jól állnak, 2023-ban minden megoldódik, és minden pénzt előbb-utóbb le tud hívni a kormány. Együttműködést ígértek Brüsszellel, és szerintük csak az EP-képviselők őrjöngése miatt keménykednek a biztosok.

Magyari Péter
eu

Lakatot készülnek tenni a magyarok pénzére Brüsszelben, az alkudozás 2023-ban folytatódhat

Az Európai Bizottság várhatóan pénzbüntetés kivetését javasolja a tagállamoknak, a magyarok őszi intézkedéseit ugyanis elégtelennek tartja. Ugyanakkor nyitva hagyná az elvi lehetőséget az újjáépítési milliárdok lehívására. A chicken game soha nem érhet véget.

Magyari Péter
eu

Spanyolország kettős állampolgárságot adna a románoknak

Ausztria viszont nem támogatja, hogy Románia csatlakozzon a schengeni övezethez.

Herczeg Márk
eu

A FAZ szerint az Európai Bizottság javasolni fogja 7,5 milliárd eurónyi magyar támogatás befagyasztását

Korábban a Spiegel is ilyesmiről írt.

Herczeg Márk
eu