A spanyol kormány szerint a kérdésről a briteknek nem az EU-val, hanem Spanyolországgal kell megállapodnia.
Megüzenték azt is, hogy nem lehet újranyitni a tárgyalásokat: vagy ez vagy semmi.
2021-ig szinte minden kötelesség marad, és szinte minden jogosultság elveszik, utána meg senki se tudja, hogy mi lesz. Két év küzdelem után a brit miniszterelnök közölte a népével, hogy ennél jobbat nem lehet kihozni a Brexitből.
Ismét napirenden volt a magyar kormány elleni eljárás Brüsszelben. A holland, a belga, a svéd és a görög kormány miniszterei Judith Sargentinivel is találkoztak a vita előtt.
Európa jövőjéről tartottak vitanapot az Európai Parlamentben, Merkel odaszúrt a jogállamiságot leépítő tagállamoknak.
Állítólag, hiszi a piszi, majd meglátjuk. Szerdán összeül a brit kormány.
Ahogy Macron francia elnöknek, úgy a német kancellárnak is tetszik a terv.
Az EU beintett a nagy páneurópai vasúti társulásnak.
Donald Tusk azért keményen beszólt Orbánnak: „nem kereszténydemokrata, aki Putyint méltatja” - mondta például. Orbán kijelentette: „Ideje van a vitáknak, és ideje az egységnek”.
Az EPP kongresszusára időzített bejelentés az első alkalom, hogy hivatalosan is felmerül a folyamat elindítása.
A 2011-es törvény szerint a mobilfizetési rendszer működtetésének joga csakis a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-é, a szolgáltatóknak ezen keresztül kell pénzt szedniük parkolásért vagy közúthasználatért.
Itt tart 1956 szelleme, és itt tartanak az EU-s kapcsolataink.
Az európai néppárt Helsinkiben tartandó kongresszusának határozattervezete olyan lett, mintha direkt a magyar delegációt akarnák bosszantani vele.
A korrupció ellen zéró toleranciát hirdető pártnak vélhetően azzal volt problémája, hogy a szövegben az Európai Ügyészséget pozitívan említik.
Furcsa döntés született az Emberi Jogok Európai Bíróságán.