EU

Szijjártó Péter: A német államfőnek csak azért nem tetszik a jogállam lebontása Magyarországon, mert bevándorlás

Kifinomult választ kapott Frank-Walter Steinmeier, amiért védelmébe vette a demokráciát és a jogállamot Münchenben.

Tbg
eu

Az EU-ban Magyarországon drágultak a leginkább az egészségügyi kiadások az elmúlt 17 évben

Az Eurostat statisztikái szerint átlagosan 98 százalékkal nőttek a fogyasztói árak 2000 és 2017 között, ezzel az EU-tagországok közül nálunk volt a harmadik legnagyobb a növekedés.

Herczeg Márk
Egészségügy

Több mint 580 millió eurónyi hamis terméket foglaltak le tavaly az EU külső határain

A hamisítványok legnagyobb része Kínából származik, a hamisított ruhák többsége viszont Törökországból, a gyógyszerek pedig Indiából.

Herczeg Márk
eu

Polt Péter szerint nem történt bűncselekmény a csornai napelemgyár ügyében, amire felvettek EU-s és állami támogatást, eximbankos hitelt, és mégsem gyárt

Az OLAF azért vizsgálatot indít, hátha megint csak a magyar hatóságok nem találtak gyanúsnak egy 2 milliárd forintnyi EU-s támogatásból és 7 milliárdos Eximbank-hitelből meg nem valósuló projektet.

Herczeg Márk
bűnügy

Mint párzó sünök - mondta Juncker a brit tárgyalásokról

Brexit ügyben drámai a helyzet. Vannak szép szavak, de a megoldás még csak nem is körvonalazódik.

Magyari Péter
eu

Európa köszöni szépen, meg van védve

Videóban mutatjuk be, hogyan esett vissza az EU-ba illegálisan érkező bevándorlók száma. Kérdés persze, az adatokat hogyan értelmezik majd a politikusok, többek között Orbán Viktor, aki 2015 óta építi fel politikáját a menekültválság kezelésére.

Tbg
eu

A bolgár miniszterelnök szerint nem igaz, hogy a kormánya Orbánnal van a hetes cikkely ügyében

Amíg ő elutazott Salzburgba, addig koalíciós társai kiadtak egy nyilatkozatot. Boriszov szólt, hogy az otthoniak döntése nem érvényes.

Magyari Péter
eu

Az Európai Bizottság szerint Luxemburg nem nyújtott tiltott állami támogatást a McDonald's-nak

Brüsszel szerint „az adóztatás elmaradása ebben az ügyben a luxemburgi és az amerikai adótörvények közötti eltérések eredménye, nem pedig a különleges bánásmódé”.

Herczeg Márk
külföld

Orbánék korrupciója beszivárog a 19-es nyugati választások kampányába

A néppárt nyugati tagjai attól tartanak, hogy rájuk sütik otthon, hogy bűntársak a keleti önkényurak finanszírozásában. A nyugati nagy pártok nem a migránsoktól, hanem a lengyel és a magyar kormánytól féltik a civilizációt.

Magyari Péter
eu

Az EU Tanácsa elutasította az osztrák alkancellár kezdeményezését, hogy foglaljon állást a Sargentini-jelentés érvényességéről

Nem fér kétség ahhoz, hogy az EP-nek joga van javasolni a 7. cikk szerinti eljárás elindítását, és nem tartozik az Európai Unió Tanácsára, hogy az EP miként döntött így.

Herczeg Márk
POLITIKA

A kormány az Európai Unió Bíróságán támadja meg a Sargentini-jelentésről szóló EP-szavazást

Gulyás Gergely szerint a 7-es cikkely szerinti eljárást nem valamelyik magyar intézménnyel szemben, hanem az Európai Parlament ellen kellene elindítani.

Herczeg Márk
POLITIKA

„Mi vagyunk a Néppárt” – mondta Orbán arra, hogy kizárják-e a Fideszt a Néppártból

Ez is egy értelmezése annak, hogy néppártiak is megszavazták: Orbán kormányzása alatt sérült a jogállamiság Magyarországon.

Herczeg Márk
POLITIKA

Egyre nagyobb a munkaerőhiány az EU-ban, Magyarországon az ötödik legsúlyosabb a helyzet

Csak Csehország, Belgium, Hollandia és Németország van előttünk. Már a lakosság is megérzi, hogy nem találni munkaerőt, sokszor magának kell rendet tennie.

Herczeg Márk
eu

Az Európai Bizottság cáfolja Orbánt: nem vennék át a határőrzést, éppen a határok védelmében segítenének

Orbán eddig határőröket követelt Brüsszeltől, de péntek óta hirtelen harcba szállt a határőrség bővítése ellen.

Herczeg Márk
politika

Lengyelország meg fogja vétózni a Magyarország elleni EU-s szankciókat, ha az ügy az Európai Unió Tanácsa elé kerül

Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter azt mondta: „az EU igyekszik növelni a nyomást régiónk országain, de mi kötelesek vagyunk szolidaritást mutatni ezzel szemben”.

Herczeg Márk
eu