Mindenhol legyen euró, minden ország legyen Schengen része, a tanácsnak és a bizottságnak pedig közös elnöke legyen. Aki nem tartja be a bírósági ítéletet, az meglopja az állampolgárokat.
A szlovák kormány közeledik a francia–német tengelyhez. Peter Kazimirból még közös EU-pénzügyminiszter is lehet. Ő beszélt arról, hogy a tagoknak muszáj többet feladniuk a szuverenitásukból.
Az EU-s diplomáciában merőben szokatlan nyomulásról számolt be az Eurológus.
Rászólt a magyar kormányra, hogy teljesítse végre a kötelességét, ha már ennyi pénzt kapott.
Ezeket viszont már nem nagyon lehet fokozni.
Hát de tényleg, valóban nem számíthatott a miniszterelnök arra, hogy nem fizetik ki neki a 400 millió eurót, amit utólag, levélben kért. Most újabb levelet írt.
Thomas de Maiziere szerint a menekültek emberhez méltó befogadásának természetesnek kellene lennie minden európai országban, így Magyarországon is.
A harc csak most kezdődik - üzente Brüsszelnek. A kormány nem ismeri el az Európai Unió bíróságának ítéletét.
Az EU bírósága úgy határozott, hogy jogszerű volt a 2015-ös döntés, ami 1294 menekült befogadására kötelezte Magyarországot. Orbán Viktor korábban azt ígérte, semmiképpen sem fogadunk be senkit.
Szakképzetleneknek két év, szakképzetteknek 3-5 év tartózkodási időt engednének a britek.
A magyar miniszterelnöknek írt levelében az Európai Bizottság elnöke felsorolja, milyen pénzektől esett el Magyarország, amiért hátatt fordított a szolidáris Európának.
Keménységre buzdítják az összes országot, tegyék világossá, hogy tűrhetetlen amit Varsóban és Budapesten csinálnak.
A szolidaritás kétirányú utca, válaszolt az Európai Bizottság szóvivője. Határőrizetre adnak pénzt, kerítésre nem.
Közös költségvetése és pénzügyminisztere lehetne az eurózónának.
A Bizottság elnöke szerint az EU-nak nem szabad belesétálnia Erdogan csapdájába.