Német-francia-olasz kérés érkezett a Bizottsághoz, hogy meg lehessen akadályozni végre EU-s cégek kínai átvételét.
Cser-Palkovics András fideszes polgármester a várost az ország egyik kiemelkedő szellemi gócpontjává akarja tenni.
London a héten ismerteti álláspontjait a Brexit legfontosabb kérdéseiről.
Jó hír a társasházak lakóinak, hogy 80 decibel lesz a határ. Persze eltart egy ideig, amíg a régi modellek kifutnak.
A zónának saját pénzügyminisztert, költségvetést és közös kötvényeket javasolt.
Juncker egy interjúban arról beszélt, nem szeretnék elveszíteni Magyarországot. Lengyelországról ugyanezt már nem mondta ki.
Szinte minden ország pályázott a Londonból elköltöző intézmények valamelyikére, de a magyar kormány már a start előtt kiszállt a versenyből.
Ha politikusok rúgnak ki bírókat, annak súlyos és gyors következményei lesznek az Európai Bizottság szerint.
Már elkezdték az Easy Jet Europe engedélyeztetését.
Magyarországnak 2 hónapja van összhangba hozni az EU-s szabályokkal a kifogásolt törvényt, különben az Európai Bizottság az Európai Bírósághoz fordulhat.
Az osztrák külügyminisztérium szerint a látogatás „veszélyt jelent a közrendre és Ausztria biztonságára”.
Az egymilliósnál nagyobb európai városok listáján Budapest a 7. legérdekesebb hely kulturális szempontból.
A 24.hu infói szerint nagyon súlyos gondokat látnak a brüsszeli auditorok a csatornázásra költött pénzek körül.
De persze a valóság könnyedén felülírhatja majd ezeket a terveket.