Az egész CETA-t megfúrhatja Vallónia tartomány.
Trükközést gyanítanak. Az Eximbank adósságait be kellene számolni, a jegybank pedig lehet, hogy tiltott finanszírozást követett el. Az EKB tovább vizsgálódik.
Az Európai Központi Bank nyomása miatt tették ezt, írják. Aztán hozzeteszik, hogy nem sértették az EKB előírásait.
De közben a vízummentesség felfüggesztésének lehetőségére hoznának egy új szabályt.
„A maffiára hivatkozás hátrányosan befolyásolja az olasz konyhaművészet megítélését, ugyanakkor kedvező fényben tünteti fel az alvilágot” – indokolták a döntésüket a brüsszeli szakértők.
Szerinte minden jogi akadály elhárult, de a politikai döntéseket az EU hónapok óta nem hozza meg.
Mert az EU szerint a tagállamoknak hatékony, arányos, visszatartó erejű és diszkriminációmentes szankciókat kell alkalmazniuk.
Hét évig tárgyalták, lehet, hogy hiába.
De Putyin beárulta Hollandenak. A tavalyi balhéról a francia elnök beszélt most.
Matteo Renzi szerint a következő európai költségvetésben figyelembe kell venni, ki mond igent vagy nemet a migránsok áthelyezésére hivatalosan vállalt kötelezettségekre.
A kialakult helyzet és annak okai kérdéseket vetnek fel, ezért a bizottság szoros figyelemmel követi a fejleményeket – közölte Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság vezető szóvivője.
Ezt mondta Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság szóvivője.
Arra mondjuk ő sem számított, hogy Orbán már Pozsonyban teljesen mást fog mondani, mint mindenki más.
Végigülte a találkozót, de teljesen mást mondott róla, mint a többiek. A zárónyilatkozattól a lengyel kormányfőig minden és mindenki ellentmond annak, mint ami szerinte történt.
Először tartanak EU-s csúcsot britek nélkül. Hadsereggel mutatnának erőt, de közben rengeteg vita van arról, hogyan nézzen ki a kisebb unió. A kötelező kvótát várhatóan elengedik.