EU

Háromszor több pénzt adna a demokratikus értékeket védő civil szervezeteknek az Európai Parlament

Ha pedig egy tagországban hirtelen súlyos veszélybe kerülnek az alapértékek, akkor sürgős pályázati felhívást írhatnának ki a helyi civilek támogatására. A Fidesz nem ért egyet az ötlettel.

Horváth Bence
eu

Megszavazta az EP: jogállami feltételekhez kötik az uniós kifizetéseket

Felfüggeszthetik a korrupt országok támogatását. A Fidesz képviselői a javaslat ellen szavaztak.

plankog
eu

Salvini szerint Róma és Varsó jelentheti az új európai egyensúlyt a francia-német tengely helyett

Az olasz belügyminiszter Lengyelországban tárgyalt.

Horváth Bence
eu

Néppárti EU-biztos: „Nem látom be, hogy európai adófizetők pénzét miért használják fel olyan országokban, ahol nem tartják tiszteletben a jogállamiságot”

A finn Jyrki Katainen arról beszélt, hogy határozottan kell fellépni azokkal az állam- és kormányfőkkel szemben, akik hazájukban nem tartják tiszteletben az EU alapvető értékeit.

Horváth Bence
eu

Összeomlik a közúti kereskedelem Franciaország és Dél-Anglia között, ha nincs megállapodás a Brexitről

Angliában már terheléses próbákat is tartanak, hogy megnézzék, bírná-e az infrastruktúra a vámoltatás visszaállítása után keletkező 47 km-es kamionsorokat.

Tbg
eu

Manfred Weber: Orbán Viktor nehéz partner

Mert hozott néhány olyan döntést, amit ő és a frakció nem tud elfogadni.

Herczeg Márk
eu

Hatalmasat trollkodott a Brexit-támogatókkal London polgármestere

Az Európai Unió színeire festették a fények London büszkeségét, az óriáskereket.

Tbg
eu

Mostantól Románia az EU soros elnöke

10-én már Bukarestbe utazik Navracsics, Kolozsvárra pedig Szijjártó.

Magyari Péter
eu

Az MSZP stratégiai egyeztetést kezdeményez az ellenzéki pártokkal az EP-választáson való indulásról

Nyilvánvaló, hogy ez nem jelenthet közös nagy ellenzéki listát, de ettől függetlenül „kutya kötelességünk egyeztetni a politikai stratégiánkat” – mondta Ujhelyi István.

Herczeg Márk
POLITIKA

Az Európa Tanács emberi jogi biztosa felszólította Ádert, hogy küldje vissza a különbíróságok felállításáról szóló törvényt

Mert az komoly kérdéseket vethet fel a magyar igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatban.

Herczeg Márk
POLITIKA

Az Európai Bíróság szerint Nagy-Britannia szabadon visszavonhatja az uniós kilépési szándékát

Ehhez nem is kell a többi tagállam jóváhagyása.

Herczeg Márk
eu

Financial Times: Németország elengedi a kötelező migránskvótát

Ezzel a szimbolikus lépéssel szakítanak Merkel eddigi politikájával.

Herczeg Márk
eu

Holland miniszter: Az LMBTIQ-emberek bevonása és az egyenlőség az EU alapvető értéke

Wouter Koolmees holland szociális ügyekért felelős és munkaügyi miniszter a magyar és a lengyel kormánynak az LMBTIQ emberek védelméről szóló szöveg elleni fellépéséről azt mondta: itt kell meghúzni a vonalat.

Herczeg Márk
külföld

Az EP megszavazta, hogy Magyarország adja ki Gruevszkit Macedóniának

Az Európai Parlamentnek nincs hatásköre az ügyben, ez csak politikai üzenet és nyilvános nyomásgyakorlás.

Herczeg Márk
POLITIKA

Brüsszel 2050-re klímasemlegessé akarja tenni Európa gazdaságát

Az Európai Bizottság Tiszta bolygót mindenkinek! címmel hosszú távú stratégiai jövőképet fogadott el.

Herczeg Márk
eu