Alig engedik megszólalni az EP keddi vitáján, amikor a Sargentini-jelentésről lesz szó.
A francia elnök szerint a néppárt nem lehet egyszerre lojális Merkelhez és Orbánhoz.
Az volt a kérdés, hogy mit csinálnak az EU-s külügyminiszterek tanácskozásain.
Az Európai Néppárt EP-frakcióvezetője a 7-es cikkről azt mondta, a pártjának meg kell húznia a határvonalat, vitatkozni fognak a pártcsaládhoz tartozó Orbánnal.
A Banque de France tanulmánya szerint a gazdasági teljesítményünknek majdnem a hatoda eltűnne, ha nem lennénk az EU tagországa.
A francia elnök azt mondta, nem fog teret engedni nacionalistáknak és olyanoknak, akik támogatják a gyűlöletbeszédet.
Kövekkel, füstgránátokkal mentek egymásnak, és nagyokat ütköztek is. A kagylókért megy a harc.
Az olasz kormány a kvótarendszer leghangosabb támogatója, a magyar pedig a legnagyobb kritikusa. Miért barátkozik akkor egymással Orbán és Salvini kedden Milánóban? A menekültek utálata fontosabb, mint kormányaik érdekei?
Véget ért a görög mentőcsomagok korszaka, ez volt a történelem legnagyobb pénzügyi segélyezése, 23-szor annyiba került, mint Paks 2 ára. A feltételek brutálisak voltak, és az athéni kormány adóssága még mindig hatalmas. Sokkal nagyobb tétje volt a program éles konfliktusainak, mint a menekültválság, mégis lelökte a címlapokról.
Ezért pedig készek feláldozni az Európai Központi Bank következő vezetői posztját is.
Az euróövezeti állandó mentőalap közölte: Görögország hivatalosan pontot tett a 3 éves segélyprogramra, sikeresen kilépett belőle, így 2010 eleje óta először állhat meg a saját lábán.
Így sikerülhetett megakadályozniuk egy Brexittel kapcsolatos anyag publikálását.
Niclas Trouvé szerint a bevándorlók hazája hasznára válnak, és attól sem tart, hogy valakik le akarják cserélni Európa népességét. Az orosz fenyegetés inkább aggasztja.
„Nem akarunk trójai falovakat az EU-ban” – mondta Vera Jourová, az Európai Bizottság jogérvényesülésért felelős biztosa.
Ez felháborító!