Egyebek mellett a MET mesés üzleti lehetőségeibe kötött bele az Európai Bizottság.
Büszkén hirdeti a tábla a Kis-Balatonnál az ökoturisztikai fejlesztéseket. Nem lettek annyira látványosak.
Szanyi Tibor és Ujhelyi István, a párt (mit párt, VÁLTÓPÁRT) két, Európai Parlamenti képviselője - egyben ikonikus állócsillaga - hozta össze a bravúrt. Az "önmaga alatt vágja a fát" már nem elég arra, amit ezek az észlények összehoznak. Orbán kottájából játszanak.
Vasárnap újra választ Görögország. Juncker és Merkel is odaszólt Görögországnak, ahol egy szélsőbaloldali párt a legnépszerűbb, hogy ne hagyjanak fel a reformokkal. Közben Európa több országában gyakoribbak lettek az utcai tüntetések, és erősödtek a populista pártok.
Az államtitkár szerint a legnehezebb feladat a magyar építőiparivállalkozók érdekeinek megvédése lesz, Brüsszel miatt ugyanis komoly nyomás van, hogy nyugati cégek is részesüljenek a projektekből.
Erről beszélt Brüsszelben az Oroszország elleni szankciók miatt aggódva. Gondolom, az ukrajnai orosz agresszióra gondol, mert arra a kihívásra az EU tényleg könnyebben találhat megoldást Oroszországgal együtt.
Nem hagyják el az akolmeleget. A kiegyensúlyozott vita demokratikus kereteit kérik számon Brüsszelen.
A Bloomberg bennfentes forrásai szerint erről egyeztetett a Kormányzótanács Frankfurtban.
Donald Tusknak egyszerre kell a háttérben meghúzódnia és határozottnak lennie, ha jól akarja csinálni az új munkáját. Angela Merkel azért szereti, mert hasonlítanak: egyikük sem mond semmit, amíg nem biztos abban, hogy a többség támogatni fogja. És mindketten utálják a nagy víziókat és ideológiai vitákat.