Magyar szerint „elfogadhatatlan a valódi egyeztetések nélküli, brutális díjemelés, ami egyrészt a kisebb fuvarozók tönkretételével, másrészt az egész magyar gazdaságra brutális inflációs nyomással járna”.
December elejéig 180 önkormányzat hozott rendeletet a helyi önazonosságra hivatkozva.
A képviselő arról posztolt, hogy ködben csak negyvennel közlekedhetnek majd a vonatok.
Ezzel olyan neveket utasított maga mögé, mint például a Blahelló, πillér és a Cövek.
Óvatosan az autózással, kétezer kamionnal akarnak demonstrálni hétfő délután a Hősök terén.
Kivéve a Lidl-t, az áruházaik december 24-e és 26-a között végig zárva lesznek.
A Flippermúzeum után ide is beugrott.
„Miért hazudtok a gyerekekről?” - kérdezte Zsolt Orbán Viktortól a szegedi DPK-gyűlésen. Számára szegediként egyértelmű volt, hogy ha jön a miniszterelnök, részt akar venni a rendezvényen. Hiába tiszásozta le Lázár János a kérdései miatt, nincsen semmilyen szervezetszerű kapcsolatban a Tisza párttal.
Karácsony alkalmából újra lecsapott a radikális vegán akciócsoport, akik szerint az állatvilág kizsákmányolása ellentétes a szeretet ünnepének a szellemiségével.
A 15, 17 és 18 éves lányokat a késelés után egy órával a rendőrség letartóztatta.
Jótékonysági koncerten gyűjtenek adományokat vasárnap a teljes ellátásra szoruló gyermekek napközijére, így Bazsáéra is.
A Facebookon értetlenkedő kommentelőknek még el is ismerte az egyik fideszes politikus, hogy a tulajdonos újíttatta fel, ők csak meghívottak voltak. A megfejtés az lehet, hogy az állami Demján-program is besegített.
Áder János az állam által biztosított ingatlant veszi igénybe, az 1,9 milliárd forintos villa befűtése azonban nem kevésbe kerül.
„Ez azonban nem jelenti a jelölt személyes támogatását. Nincs szükség félreértésekre okot adó, előzetes egyeztetés nélküli kampányanyagokra!” – írta Péterffy Attila polgármester, miután az ő képe is felbukkant a szokatlan kiadványban.
Szabó Bencét a 24.hu szerint már meg is hallgatta az Országgyűlés külügyi bizottsága.