A gyerekek nagyon szeretik a sorozat koreai játékait, de amikor a tanárok utánanéztek, mi is ez a Squid Game, az iskolavezetés lépéseket tett.
„Tiszteletlen, szükségtelen, és a rendőrségre nézve méltatlan kommunikáció folyt az V. kerületi lakástűzzel összefüggésben meghalt nő ügyében.” Az országos rendőrfőkapitány a kommunikációs gyakorlat felülvizsgálatát rendelte el.
Állítása szerint őt is zaklatta V. János, akitől minden alkalom után 5-10 ezer forint fizetséget kapott.
Plakátkampányt is indítanak, bár 350 helyett csak 70 plakátot tudnak kihelyezni, mert több cég közvetlenül a kampány kezdetet előtt visszalépett.
Még sukorói fideszes képviselő is aláírta azt a petíciót, amit a Velencei-tó partjára tervezett Fiatalokért Központ ellen indítottak. A tiltakozók szerint a kétezres, már így is túl nagyra nőtt Sukoró mellett egy vele egyenértékű település nőne ki a földből a most még szinte érintetlen tóparton. Gyurcsány idején a szintén erre a területre tervezett kaszinóváros ellen a Fidesz tiltakozott a leghangosabban.
Hadházy Ákos ezúttal Szalkszentmártonban talált példát az uniós források látványos és szembeötlően hatékony felhasználására.
A Tisza javaslata első körben nem ment át a bizottságon, most újra benyújtották a főjegyzői kifogások alapján átdolgozott változatot.
Milliárdok mennek a kormányzati óriásplakát-kampányok mellett a Családbarát Magyarország vagy éppen a Szuverenitásvédelmi Hivatal reklámozására is.
Itt a forradalmi megoldás a kutyaszar-problémára. A Terézvárosban nem azokat büntetik, akik nem szedik össze kutyájuk utána a szart, mert a tettenérés lehetetlen. Hanem azokat, akiknél nincs üres kakazacskó.
Az Arénában este nem volt rendezvény.
A vád szerint plusz 60 ezret is kapott, de azt nem vette észre az üveg bor mellett.
A jó hír az, hogy az 5 ezer főnél kisebb településen élő nyugdíjasok is kaphatnak otthonteremtési támogatást.
Február 20-ától.
Azzal mutatták be Miskát, hogy egyszerre tiszteleg a magyar hagyományok előtt és idézi meg a modern, japán, kawaii stílust.
Nem kegyelmezett a Nébih.