Belföld

A helyzet komolyságát mi sem jelzi jobban, mint hogy országjárásba kezd a CÖF-CÖKA

Gyorsan reagáltak Orbán Viktor kötcsei felhívására a szellemi honvédők, és elindítják a folyami polgárnaszádot.

Inkei Bence
belföld

Felmondott a harmadik, melegek mellett kiálló pázmányos pszichológus is

A másik kettő még augusztusban távozott, miután az egyetem etikai eljárást indított a pszichológusok ellen, amiért arról írtak, hogy a tudományos bizonyítékok szerint a szeretetteljes család fontosabb a gyerekeknek, mint a szülők neme.

Inkei Bence
belföld

Első kézből fogja megtudni az ország, hogy érvénytelenítik a devizahitel-szerződéseket, és hogy megszüntetik a határon túliak szavazati jogát

A Demokratikus Koalíció házhoz viszi Dobrev Klára baloldali programját.

Gazda Albert
belföld

Elárverezik Pintér Sándor feje fölül a Belügyminisztériumot

Hajléktalan persze ettől még nem lesz. Közel 51 milliárd forint a kikiáltási ár.

Gazda Albert
belföld

Hadiipari kisgömböc: a 4iG többségi tulajdont szerzett a Rábában, és „teljes körű védelmi ipari portfóliót hoz létre”

A tranzakció költségeit 25 milliárd forintosra becsülik.

Gazda Albert
belföld

Több százmilliós szerződést kötött a Szuverenitásvédelmi Hivatal Balásy Gyula cégeivel

Lánczi Tamásék legalább 600 millió forintot költenek stratégiai tanácsadásra, kreatívkoncepció-alkotásra, és szükség esetén logós repi ajándékokra. Nem ez az első üzletük.

Benics Márk
belföld

Magyar Péter Balatonőszödről gyalogol Kötcsére

Magyar meghirdette az Orbán-Gyurcsány korszak lezárását. A túrát élőben közvetíti is a Facebookon.

Inkei Bence
belföld

Kigyulladt a Déryné, az alagsor és a vendégtér is égett

Hajnalban ütött ki a tűz, úgyhogy senki nem sérült meg.

Bábel Vilmos
belföld

A rendőrség betiltotta a pécsi Pride-ot, a szervezők azt ígérik, így is megtartják

A gyülekezési törvényre és az Alaptörvény 15. módosítására hivatkoznak. Pécs az egyetlen vidéki város, ahol megrendezik a Pride-ot, az idei lenne az ötödik.

Bábel Vilmos
belföld

Ismét üvegszilánkokat találtak az iregszemcsei iskolások menzás ételében

A tavalyi hasonló eset után egyszer már be kellett zárni a menzát, de azóta újra kinyithatott.

Bábel Vilmos
belföld

Pénzbüntetésre ítélték a férfit, aki az autójával húzta a kutyáját

A Noé Állatotthon szerint ma az állatvédelem elbukott. A férfinak 425 ezer forintot kell fizetnie.

Diószegi-Horváth Nóra
belföld

Takács Péter reméli, hogy a jövő héten már iható lesz a víz a székesfehérvári kórházban

Az egészségügyi államtitkár lassan kezd optimista lenni.

Diószegi-Horváth Nóra
belföld

Taxisofőr fújt le paprikaspray-vel egy buszsofőrt Budapesten

A taxis elhajtott, a sofőrhöz mentőt kellett hívni, a forgalom megakadt.

Diószegi-Horváth Nóra
belföld

Hadházy Ákos ivott egy kávét a golfklubban, ami Orbán Győző földjén áll

Hát, luxi a javából - írta.

Diószegi-Horváth Nóra
belföld

17 éves lányt szabadítottak ki a rendőrök a futtatói fogságából Cegléden

Egy buszmegállóból rabolták el, másfél hónap után sikerült felhívnia az édesanyját.

Kolozsi Ádám
belföld