Volt, aki tizenkétszeres „áron” szállította az utasokat, másnak másfél éve lejárt az igazolványa.
Ezt leszámítva teljesen egészséges volt.
A legnagyobb tétel televíziós műsorgyártásról és sugárzásról szól, a második legnagyobb összeg pedig Balásy Gyula féltestvéréhez ment 2023-2024 között.
Jöttek, loptak, mentek.
Magyar válaszul azt kérte számon az egészségügyi államtitkáron, hogy mióta fertőzött a víz, senki sem járt a kórházban az egészségügyi tárca részéről.
Az egyik busz 24 éves volt, miközben a BKV szerint az autóbuszokat nem kéne 10 évnél tovább használni.
A rendőrség szerint a főpolgármester legalábbis gyanús.
A szerdai és a csütörtök reggeli eset után délelőtt egy pótlóbusz motortere lángolt a XII. kerületi Alkotás utcában, a megállóban.
Egy napon belül ez már a második eset, szerdán a József nádor térnél égett le egy busz.
Minden költség infláció feletti mértékben emelkedett a közétkeztetési cégeknél.
170 centiméter magas, hosszú, vállig érő egyenes, szőkés-barna hajú, kék szemű. Ha bárki látta, jelentkezzen.
A vártnál rosszabb állapotokat találtak.
A környéken terelve közlekednek a buszok.
A Magyar Orvosi Kamara szerint az államtitkár újabb határt lépett át az orvosokkal kapcsolatos kommunikációjában.
Hadházy Ákos független képviselő újabb képeket hozott nyilvánosságra az Orbán-objektumról.