Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés.
Ázsiai büféből terjedtek tovább a lángok a fesztivál első napján, de nincs komoly sérülés.
Eddig csak közpénzzel segítette a kormány, de most ennek is vége.
Még 2023 nyarán történt, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Pride két szervezője kölcsönösen videót készítettek egymásról a strandon. Ebből épült ki a pedofil narratíva.
Az új rendelet szerint nagyobb távolságra is le lehet majd zárni tereket külföldi delegációk érkezése miatt.
Egy olyan videón, amely három héttel azelőtt készült, hogy meghalt egy beregszászi magyar férfi, akiről a magyar kormány – bizonyítékok nélkül – azt állítja, épp a toborzó tisztek verték halálra.
Az biztos, hogy Orbánnal nem tárgyal.
Féltik a fesztivál hírnevét és Magyarország nemzetközi megítélését is.
A döntést nem indokolta a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.
A tervezett új dátum augusztus 2.
Maya Kadosh szerint helyes erkölcsi döntés volt a tiltás.
Úgyhogy szerintük ki kell zárni a bíróság által kért szakvéleményeket a bírósági eljárásból.
És van olyan vonat, aminek a 28 perces menetideje nagyjából 25 perccel nőtt.
Már évekkel ezelőtt lehetett tudni, hogy a kivitelező konzorcium súlyos hibákat vétett.
Az Integritás Hatóság vizsgálata szerint nagyjából 220 milliós túlárazás volt, miközben a legjobb árat kínáló pályázót aránytalanul alacsony árra hivatkozva kizárták a tenderből.