Több egység oltja a tüzet.
Szijjártó Péter szerint a Pepsi-gyártás hazahozatala érzelmi kérdés.
Fellebbezésnek helye nincs, a Kúriához lehet fordulni. A szervezők azt mondják, ez még nem a Pride betiltása, mert ők nem arra kértek engedélyt, hanem egy június 1-re tervezett minivonulást akartak áttenni pont a Pride napjára, és erről szól a tiltó határozat.
Az Index dobta be, hogy a rendőrség a Kincsem Parkot ajánlotta a szervezőknek az idei Pride helyszíneként.
A lap értesülése szerint a Pride szervezői már bejelentették a felvonulást az Andrássy útra, de a hatóságok más helyszínt fognak javasolni.
Akár ki is fizethették a rájuk eső kerozinpénzt, mert ugyan nem piaci alapon sikeresek, de mind milliárdos cégeket vezetnek, focicsapatuk van, vagy a miniszterelnök kedvenc lapját szerkesztik.
A roma önkormányzat szerint az eredeti szerződésben erről szó sem volt.
A múlt héten letartóztatott javítóintézeti igazgatóval kapcsolatban több jelzés is érkezett a rendőrségre korábban. Juhász Péter mindeközben 30 milliós terepjáróval járt be dolgozni, és az általa és az élettársa által a gyanú szerint prostitúcióra kényszerített lányok is a javítóintézetben dolgoztak, legalábbis névleg. Úgy tudjuk, az őt igazgatónak felterjesztő minisztériumi főosztályvezetőt figyelmeztették vele kapcsolatban, mégis kinevezték.
47 millió forintot.
A történet egy harcias kutyával kezdődik.
Használtan 5-6 milliárdot ér.
Se egyéni jelölt, se lista – hacsak valahol nem az ő emberük lesz a legnépszerűbb ellenzéki.
Az első nap alapján van rá esély, hogy el is fogják költeni.
Az eddigi bonyolult és életszerűtlen szabályozást egységes tiltás és gyorsabb elszállítás váltja fel.
Kína és Dél-Afrika az élen, több orosz kapott nemzeti érdekből tartózkodási vagy letelepedési engedélyt, mint ukrán.