Belföld

Jutalmat kaptak a rendőrök, amiért nem követtek el bűncselekményt

Nem fogadták el a vesztegetésként felajánlott pénzt, dicséretben és jutalomban részesültek.

Benics Márk
belföld

Mégsem biztosítják a Római-parti gátra szánt 28 milliárd forint uniós forrást

Az önkormányzat szerint a védmű megépítését ellehetetlenítő forráselvonás „valójában néhány helyi ingatlanbefektető számára üdvös, kizárólag az ő érdekeikkel egyezik”.

Mészáros Juli
belföld

Kocsis Máté azt állítja, hogy a Tisza párt vezető köreiből is vannak információik

A nagytakarítási törvény miatt, amit június második felében terveznek elfogadni, „brutális cirkusz lesz Nyugaton”, mondta a Fidesz frakcióvezetője. És azt is, hogy „mi nyomásra keményedünk”.

Kolozsi Ádám
belföld

A csőd árnyékában ülésezik szerdán a fővárosi közgyűlés

Karácsony Gergely szerdán jelentette be, hogy ha újabb inkasszóval terhelik meg a főváros számláját, az alapvető közszolgáltatások kerülnek veszélybe. A BKV-s botrányok és nagytakarítási törvény is napirendre kerülhetnek.

Hadházy: Megtapsoltuk a rendőröket, mert nincs ennél nehezebb és nyomorultabb szakma most Magyarországon

A független képviselővel szemben a rendőrök gyülekezési joggal való visszaélés miatt tettek szabálysértési feljelentést.

Mészáros Juli
belföld

Madridban lesz nagykövet Habsburg György

Párizsból helyezik át az utolsó magyar király unokáját.

Kolozsi Ádám
belföld

A kormány Brüsszelben: sajnos nem tudják visszavonni a nagytakarítási törvényt, mert nem ők adták be (hanem 115 Fidesz-képviselő, köztük Orbán Viktor)

Úgy tűnik, Svédország szívatása után megint eljátsszák a „nem tud mit kezdeni a kormány az autonóm fideszes képviselőkkel című darabot”. Most Bóka János EU-miniszter tárta szét a karját Brüsszelben.

Kolozsi Ádám
belföld

Életjelek Gyurcsányról: állítólag megvan, és a második krimijét írja a saját lakásában

„Gyurcsány Ferenc így döntött.”

Kolozsi Ádám
belföld

A Szuverenitásvédelmi Hivatalt ugyanaz az ügyvédi iroda képviselte, mint azt az alapítványt, ahová átcsatornáznák az szja-felajánlásokat

Amiket a hivatal által listázott civilektől vennének el. Véletlen egybeesések.

Mészáros Juli
belföld

Rekordbevétele lett a cégnek, aminek a vezetőit Magyar Péter nem felejti

A bevétel minden eddiginél több volt, a profit viszont kisebb volt, mint tavaly.

Bódog Bálint
belföld

Megsemmisülhet a legendás parajdi sóbánya, átszakadt a földfelszín, s zúdul be a víz

A székelyföldi esőzések miatt megáradt a Korond-patak, s kivájt egy lyukat, azon ömlik be másodpercenként 50 köbméter víz.

Szily László
belföld

A Helsinki szerint egy rakás jogot sért a nagytakarítási törvény új módosítása, ami a már felajánlott 1 százalékot is elvenné a feketelistázott szervezetektől

A Helsinki Bizottság panaszmintával fogja segíteni az érintett szervezeteket és felajánlókat az Alkotmánybíróságon. Szerintük ha az AB bírója jóváhagyja, „végérvényesen kiírná magát a komolyan vehető, tisztességes jogászok köréből”.

Bódog Bálint
belföld

A kormánymédia mostanra eljutott oda, hogy szabotázs, ha valaki másra szavaz, mint amit a kormány mond

Most még csak a Rogán-művek szavazásnak hívott propagandaakcióját féltik Magyar Pétertől, de ilyen alapon jövőre az ellenzéki kampányt is szabotázsnak lehet majd nevezni.

Haász János
belföld

Beleszállt Pogány Indulóba a drogügyi kormánybiztos

„Ez már nem művészi szabadság, sokkal inkább bűnrészesség” – írta Horváth László.

Benics Márk
belföld

Tovább romlott a Petőfi híd állapota

Az október és április közötti időszakban is hanyatlást tapasztaltak a szakemberek, a felújításra viszont továbbra sincs pénz.

Benics Márk
belföld