Egy hároméves kislány és egy idős asszony is órákat állt az udvaron, miközben a férfi, akit kerestek, a szomszédban lakik.
Erről eddig csak az amerikai külügyminiszter beszélt.
A miniszterelnök javaslatára.
A 444 olvasója lefotózta, ahogy a hétfői tüntetésen az egyik rendőr Elf Bart szív. Az ügyben ellentmondásos a kommunikáció, és ezt Gulyás sem tette helyre.
Egyhangúlag megsemmisítették egy kormányrendelet visszamenőleges hatályú pontjait, a kormánynak másfél hónapja van a kijavítására.
Mintha 2010 óta teljesen kiürült volna a második és a harmadik legnépesebb magyar város, Debrecen és Szeged. A magyarok fő úti célja Ausztria.
A volt pénzügyminisztériumi dolgozó, akit 10 évre és 314 milliós vagyonelkobzásra ítélne az ügyészség, kezdeményezte a kirendelt védője felmentését és a bíró kizárását az eljárásból.
A tenderen ugyan elindult például egy kóser energiaitalt gyártó – azóta felszámolt – cég, de a végén csak a FaceKom nevű vállalkozás maradt.
Átlagmagyar az élete több mint harmadát a kétharmados Fidesz-világban pergette le. Te hogy állsz?
„Hogy kapcsolódik a pedofília, a háború és a hazaárulás kérdése egymáshoz? Hát ugyanonnan fúj a szél” – mondta Ábrahám pár száz ember előtt.
„Ez nem példaértékű szankció, és az erőszaktevőket sem fogja elrettenteni.” K. István végül 1 év 4 hónapot kapott.
A rendőrség szerint saját használatra bárki vásárolhat ilyet külföldön, ám több korábbi NAV-os és police.hu-s tájékoztatás arról szól, hogy ezeket nem lehet legálisan hazahozni és használni. Maradtak kérdéseink.
Kósa szerint az Európai Központi Bank tiltotta meg a Fidesznek a szigorúbb ellenőrzéseket - valójában joguk sem lett volna erre.
Bármit tervez a Fidesz, az biztos, húsvétra nem végeznek az Orbán Viktor által elvárt tavaszi nagytakarítással. Az állampolgárság felfüggesztésével haladnak, de hogy lesz-e még valami, azt Lázár János sem mondja meg egyenesen.
Egyelőre csak bizottsági szinten.