A párt politikusai is beugrottak kanalazni egy kicsit. Ezzel lezárul a párt karácsonyi kampánya.
A rendőrséget azzal hívták fel, hogy éjfélkor bomba robban a helyszínen, a bulit azonban csak hajnali kettő körül fújták le.
Nehéz nap a MÁV-nál, nehéz nap az ingázóknál.
Magyar Péter eközben szavazást indított arról, hogy mit csináljanak az adományokkal.
A TEK munkatársait is lehet látni a vásárok környékén.
A fellépők között van többek között Jordán Adél, Geszti Péter és Puzsér Róbert is.
Amíg nem lesz meg a szerződéskötés, addig ott is maradnak a Belügyminisztérium válasza szerint.
A városvezetés is visszakapja az összes hatáskörét.
Egy társadalmi vitára bocsátott rendelettervezetben az szerepelt, hogy jövőre 7700 forintot kell fizetni az új személyi igazolványokért.
A nigériai férfiak ugyanazon a napon születtek és ugyanúgy hívják őket – hacsak nem hamisak esetleg a papírjaik.
Kunetz Zsombor szerint „elképesztően vadul hangzik” és „valószínűleg törvénytelen” az OMSZ és az MCC együttműködésének néhány pontja.
A hal nem állat, legalábbis az uniós jogszabályok szerint, ahogy a tó sem termőföld. A halas gazdák alig kapnak támogatást, így nem csoda, hogy drága a magyar hal, ezért az sem, hogy alig veszik a magyarok.
Lehet, hogy mégsem tudja könnyen kikukázni a budapesti hagyományt a MOL hulladékcége, a főváros tárgyalni akar.
A rendelettervezet társadalmi egyeztetésen van.
Egy törvénymódosító értelmében a Mol-Új Európa Alapítványnak új közfeladatként foglalkoznia kell majd „épített kultúrával” kapcsolatos építményfenntartással és üzemeltetéssel is.