Még várni kell, hogy beinduljon a kínai „szupervasút”.
Az ingatlan.com összesítése szerint a villámeladások száma is megnőtt.
De szerinte a drogról éneklő előadók nem kis kárt tudnak okozni a társadalomban.
Egy szigetelőanyaggal teli raktárépület gyulladt ki Mosonmagyaróváron.
Két különböző vontatóhajó is próbálta már kimenteni, egyelőre sikertelenül.
„Ami egykor Isten, haza, család volt, az mára luxus, árulás és dinasztia lett” – mondta újévi beszédében. Arról is beszélt, hogy lehetnek, akik „szabotázzsal, önmerénylettel, berepülő drónnal vagy éppen hamisított felvételekkel” próbálnának pánikot kelteni a választások környékén.
Meg kell fékezni a Tiszát, „még mielőtt több kárt okoznak, mint most” – érvel az első Magyar Péter-kormány rettenthetetlen ellenzékije, aki Orbánra egy szót sem vesztegetett.
A publicista szerint a rendőrök minden esetben közúti ellenőrzésre hivatkoztak.
A főpolgármester év végi videójában több fontos csatát is felsorol, amelyeket a kormánnyal szemben nyertek.
Tavaly inkább karácsonykor szólt az országhoz, újévkor nem. Eddig úgy volt, hogy ez idén is így lesz, de meggondolta magát az elnök, aki Kapu Tiborral együtt beszél majd.
A tulajdonos csak pár pillanatra hagyta járó motorral a ház előtt az autót.
A pályaudvar tárolóvágányain, tolatás közben, műszaki hiba miatt. Senki nem sérült meg.
A Moody's emellett a zárolt uniós források elmaradását is említi. Karácsony Gergely uzsorakormányról, esztelen és kisstílű sarcpolitikáról írt a döntésre reagálva.
Hadházy Ákos szerint nem véletlen, hogy Füzérkajatán van ingatlana Lázár János fiának is.
A meglévő személyi állomány csökkenése miatt jelentősen megnehezült a Szőlő utcai javítóintézet működése. A BVOP szerint az intézet a szükséges létszámmal működik, de átszállításokról nem adhatnak információt.