Nem kaptak megfelelő tájékoztatást - sok egzisztenciáját bukó adós van hasonló helyzetben, a mostani ítélet után többen reménykedhetnek.
Senki nem sérült meg.
A környékbeliek eddig sem örültek, hogy fel fog épülni.
„Nem szándékozom öngyilkosságot elkövetni, és soha nem is volt ilyen gondolatom” – kezdi a levelét Zábó Attila.
Egyik ismerőse szerint a férfi tapasztalt túrázó.
A hírek után célkeresztben a magyar biztos, aki a feltárt esetek ideján nagykövet volt. Szijjártó is megszólalt az ügyben.
A lap bezárása után annak online archívumát is elérhetetlenné tette a kormányközeli kiadó. Most pénzért árulják a hozzáférést.
Hamarosan felmentik hivatalvezetői állásából azt a nográdi kormányhivatali vezetőt, akinek lopási ügyéről a 444 számolt be.
Közvilágítással és jobb infrastruktúrával indokolták az áthelyezést, de így a zóna pár száz méterre került az otthontól.
Az eset nagyjából másfél hónapja történt. A gyanúsított a beismeréssel egyidejűleg mediációs eljárást kért, amivel akár meg is szűnhet a büntethetősége. Az ügyészség folytatná a büntetőeljárást.
Eddig bezzeg dőlt a lé: a 8-10 napos munkáért akár majdnem 30 ezret is lehetett kapni. Bruttóban.
De csak annyit mondott ki, hogy a kormányhivatal hibázott az engedélyezéssel kapcsolatos eljárásban.
Az UNICEF Magyarország nagyszabású konferenciát rendezett a gyerekek és fiatalok mentális egészségéről, ahol neves szakértők kongatták a vészharangot. A diákok az iskolában csak a teljesítménykényszert kapják, döntési lehetőséget nem hagynak nekik, ez pedig gyerekkori kiégéshez vezet, ami már a gyerekek 60 százalékát érinti.
Ezért legalább fizettek, eddig ingyen kapták az ingatlanokat az államtól.
11,7 millió köbméterrel kevesebb víz van a Velencei-tóban, mint egy éve.