A független képviselő szerint „ezekben a hetekben dől el, hogy az ország végérvényesen átlép-e a »hibrid rezsimnek« vagy »választási önkényuralomnak« nevezett rendszerből a vegytiszta putyini diktatúrába”.
A Fidesz évek óta hergel a közösségi hely ellen.
Ráadásul olyan kezeléseket végzett a gyerekeken, amikhez felsőfokú egészségügyi szakképesítés kellett volna.
Az utolsó forgatási napok után állt neki a magyar Lisan al-Gaib felépítésének, amiért végül nem lett megadva a hála.
Mégpedig a rókák veszettségének megelőzése érdekében.
Egy éve azt ígérték, a program hamarosan a kormány elé kerülhet, de már arra sem válaszolnak, hol tart az ügy.
Valójában ő is férfi volt, első körben intim fotókat szerzett tőlük egy párkereső oldalon keresztül, utána jött a feketeleves.
Tavaly ilyenkor robbant be az ellenzéki térfélre Magyar Péter. Nem ő az első, aki a NER ellenében meglepően sikeres kezdés után próbál felépíteni valamit. Megnéztük, a többiek mit tudtak elérni egy év alatt.
Nem egy előre megtervezett akció volt, Zsolt a véletlen szerencsének tartja, hogy ez így összejött.
Vitézy kommentárja: így ünnepelte a MÁV Lázár János 50. születésnapját.
A kisebb gyerekekben félelmet generálhat a Pride - mondja a pszichológus.
Eredetileg terrorcselekmények ellen ígérték, de már sima szabálysértők ellen is bevethetik az arcfelismerős azonosítást. A Pride-tól akarnak elijeszteni, de minden más piszlicsáré ügyben is erősítik a megfigyelő államot.
Országos ellenőrzés is indul.
Orbán Viktor poloskázós beszédéről is megvan a véleménye.
Egyesével kell perelni Pál Norbert kormánybiztost a lakhatási támogatások miatt.