Belföld

Szerdán élhető adózásért és biztonságosabb közlekedésért demonstrálnak a taxisok

A demonstráció szervezői úgy érzik, korábbi kéréseik süket fülekre találtak.

Bódog Bálint
belföld

kor A közélet női vezetőit képezné ki az MCC, eddig kevés sikerrel, de annál több fideszes politikussal

2018-ban indult a Női Közéleti Vezetőképző az MCC-n, Orbán Balázs egy időben még olyanokat is mondott, hogy „sikeres ország, sikeres politikai rendszer csak akkor lehet, ha a nők kellő arányban, kellő ambícióval, kellő aktivitással vesznek részt a közélet legfontosabb pozícióban”. Tavaly aztán mindez lenullázódott.

Haszán Zoltán, Benics Márk
Belföld

Dupla záróvonalnál, frontálisan ütközött egy BMW a 168E-vel, feszítővágóval szabadították ki a sofőröket

Teljesen le kellett zárni a Jászberényi utat Kőbányán.

Kolozsi Ádám
belföld

Noszály Sándor: Életem talán legnehezebb időszakán vagyok túl

Azt ígéri, ezentúl jobban vigyáz majd magára.

Diószegi-Horváth Nóra
belföld

Jogerős: ki kell adnia a közmédiának az összes kínai szerződését

Hszi Csin-Ping kínai elnök tavaly májusi budapesti látogatásakor 18 különféle kínai-magyar megállapodást írtak alá, ebből háromban érintett az MTVA.

Haász János
belföld

A legtöbbet késő tavalyi vonat kilenc és fél óra alatt ért Budapestről Ausztriába

A Hvg éves listájából az is kiderül: a felújított győri vasútvonal volt a második legproblémásabb, és hogy tavaly még tovább romlott a MÁV teljesítménye.

Haász János
belföld

Kitiltották a török vendégmunkásokat egy kaposvári szórakozóhelyről

A vendégek visszajelzései és a diszkó tapasztalatai szerint „viselkedni nem tudnak”.

Haász János
belföld

Megnövelt kapacitással várják a kormányablakokban az ügyfeleket

Mivel nőtt az ügyfélforgalom, miután szerdától már csak a Digitális Állampolgár mobilalkalmazással vagy Ügyfélkapu+-szal (kétfaktoros azonosítással) lehet ügyeket intézni online az állami oldalakon és alkalmazásokban.

Herczeg Márk
belföld

Túlfutott egy nemzetközi IC a Keletiben

„Eddig tisztázatlan okból nem vette figyelembe a megállásra felhívó jelzőt és néhány méterrel később állt meg.”

Haász János
belföld

A Till Tamás megölésével vádolt férfi kitart amellett, hogy tudott a holttest hollétéről, de nem ő gyilkolt

Azt is fenntartja, hogy csak kényszer és fenyegetés hatására tett korábban beismerő vallomást.

Haász János
belföld

Gyurcsány üzent Trumpnak: Kijózanodhatna már

A DK-elnök arra a kérdésre, hogy mi a fogadalma 2025-re, azt mondta: a túlélés.

Haász János
belföld

Mészárosnál 15-ször gazdagabb magyar vállalkozó, NER-es belharc a titkosszolgálatokért: ezek kapták az oknyomozó újságíró díjat

Jandó Zoltán brazil kamukötvényes feltárásáért és a Panyi-Pethő páros leleplező anyagáért adták idén a Transparency-Soma Díjat. Kaufmann Balázs kollégánk sorozatát is kiemelték a KKM elleni eltitkolt kibertámadásról.

Kolozsi Ádám
belföld

Magyar Péter szerint rogáni mese, hogy a moldáv embercsempészre nagyon hasonlító testvér az audis ámokfutó

A Tisza Párt elnöke szerint nem túl hihető, hogy valaki egy Magyarországon elítélt és kiutasított bűnöző papírjaival lépne be az országba, és foglalna szállást.

Bódog Bálint
belföld

Legyakta az áramszedő a felsővezetéket, se Győr, se Pest felé nem lehet eljutni vonattal a tavaly haváriaszerűen felújított fővonalon

Példátlan lejárató kampányt folytatnak a vonatok a felsővezetékek ellen.

Kolozsi Ádám
belföld

Székesfehérvár fideszes polgármestere szerint át kellene gondolni az önkormányzatok állami finanszírozási rendszerét

Az elvont iparűzési adók felhasználási stratégiája szerinte rövid távon elvonás, de a jövőben előrelépést jelenthet.

Bódog Bálint
belföld